Üdvözöljük oldalunkon!

SZERETNE ÖN VALÓDI FÜGGETLEN ÖNKORMÁNYZATOT ?
Eddigi szavazatok: 124 db

Hírdetések

Mai látogatók: 3
Összesen: 9007

Politikai szemfényvesztés

2017-09-10
Adminisztrátor
37
3908
Politikai szemfényvesztés!
A legkevésbé érdekeltek is felkapják a fejüket hová vezethet az út, amelyre Európa lépett. Mindennek megvannak a magyarázatai, mivel véletlenek nincsenek. Európa nyugati felén helyezkedő országok a múltban megszerzett gazdagságukat többek között a gyarmatosításnak köszönhették. Azok a kontinensek, amelyeket fegyveres beavatkozással bekebeleztek, majd kincseiket lerabolták, / fa, ásványi anyagok, stb./ most, mint kizsigerelteket otthagyták a sza..., és érthetetlen módon csodálkoznak, hogy ezek a leszegényített emberek megindultak Európába. Ők, csak emberi énjüket szeretnék visszakapni, ugyanis azt a megaláztatást, melyet a XVIII.-XIX. században Európa kíméletlenül ezekre a népekre szabott, nem kívánhatjuk senkinek. Nagyon sajnálatos, hogy a sorsok alakulásában a vallás is beavatkozott, hatalmat gyakorolt terjeszkedésével, keresztes hadjáratokban és annak vonzataival 100 milliók életét oltották ki. A trend mára megfordult és fegyverviselés elhanyagolása mellett a kölcsönkenyér visszajár címmel, egy más vallási trend foglalja el Európát. A hitt jelen jámbor arculata könnyen vicsorgó farkassá módosul, miután vagy beállunk a sorba, vagy keresztény mártírok leszünk. Európában élő zsidóság békés kontinensre talált,de az idő Ő ellenük is dolgozik, akkor miért nem emelik fel a hangjukat, fognak össze a Vatikánnal és kezdeményezik az iszlám vallási vezetőkkel a mielőbbi tárgyalásokat. Misztikumok erősítésén át  senkinek sincsen joga más nyelvhasználatú embertársunk életét kioltani. Vegyük végre tudomásul, - ERŐSZAK, erőszakot szítt.Gyerekeink unokáink, családtagjaink, barátaink halálát nézve, csak azért mert valakik másban hisznek? Ennek végett kell vetni! A józan emberi gondolkodást előtérben helyezve ezen problémakörökre megoldást kell találni. Politikai és vallási akarat együttese a megoldás. A Független Kisgazdapárt azon munkálkodik, hogy a feleket mielőbb tárgyalóasztalhoz szólítsa és a világbéke visszatérjen.
Isten, Haza, Család minden embernek szentírás.
Úgy legyen.
 
Cikkek

Egyre dráguló élelmiszerek

2018-06-03
Adminisztrátor
738
Az agráriumban minden szép, minden rendben van! Ismeretlen kiadóktól származó hírről, nemzet megtévesztésről beszélhetünk, ugyanis az agráriumban semmi sincs rendben. A termelési folyamatok felgyorsultak, a savas eső káros hatása, rettentő erős napsugárzás oly mértékben befolyásolja a termesztést, hogy az európai és magyar parasztság komoly aggodalommal tekint a jövőben termelhető élelmek sorára. Hamarosan a földszint feletti termelés kétséges lesz, mert mindent nem tud a parasztság árnyékoló hálóval ellátni. Drasztikus élelmezési problémák elé nézünk. A jelenlegi termékek nagy része el fog tűnni az élelmezési programból, az ember és állat táplálkozási lánca, szokásai megváltoznak. Már most látható, bizonyos élelmiszer termékek egyre csökkenő termesztési mennyiségben kerülnek a piacokra. Hamarosan, komoly élelmezési hiány lép életbe, ami Európára nézve tragikus lehet. Ezek a szavak nem riogatásként fogalmazódnak meg, de a szépített agrárkamarai mutatók kizárólag önös érdekű állás megtartás érdekében kerülhet a médiákhoz. Az interjúkat készítő riporterek szakmaisága nem is teszi lehetővé, hogy a valós felméréseket, mutatókat prezentáljanak a lakosság felé, főleg amikor a riport alanynak is meg van határozva mit mondhat. A felvett riportanyag vágásáról ne is beszéljünk. Nagyon sajnálatos, hogy a hatalom téves adatok mögött elhiszi minden rendben van, miközben semmi sincs rendben. Az élelmiszerek nem véletlenül drágulnak. A múlt évben a saláta 100 Ft volt, ma 200 alatt nem lehet fejes salátát venni. A burgonyáról csak annyit,- a paraszt 80-100 Ft-ért értékesíti a terméket, akkor hogyan lesz abból 200 Ft. Az almáról ne is beszéljünk. A hűtőházak tele voltak almával, miközben a városi emberek pénztárcája nem teszi lehetővé, hogy az almát megvegye, mert 350-500 Ft egy kiló alma. Tisztán látszik,hogy a kormány minél jobban arra törekszik, hogy kontrollálható legyen az agrárium, annál jobban süllyesztőbe kerülnek a valós adatok és megtévesztik a kormányt. Azt hiszik minden rendben van, de ha, a valós adatokkal tisztában lennének, beszarnának az biztos. Hibát, hibára halmoznak az urak, mert azt hiszik, minél több bürokratikus intézkedést iktatnak be, annál stabilabb lesz az élelmiszer termelési mutató. Valótlanságok tömkelege kerül a kormány asztalára, mert mindenki saját szakágazatát fényezi, hogy az államtól kapott fizetése megmaradhasson. Ilyet már a szocializmusban megcsináltak. A anyakoca 8 malacot hozott a világra, de mire az akkori kormány asztalára kerültek az adatok, 13 malac lett a nyolcból. Ez ma sincs másként! Vigyázat fiúk, ebből baj lesz! Tisztelettel Engelmann József lajosmizsei kisgazda.

Balogh Károly és a Jobbik

2018-06-01
Adminisztrátor
947
Közismert tény, hogy a 2018-as választás során Balogh Károly az FKgP képviselője és társai, a kisgazda képviselőjelölteket vissza akarták hívni a Jobbik javára. A pártárulás ténye megkérdőjelezhetetlen. Az érintetteknek a kellő konzekvencia levonása után saját akartból, de végérvényesen el kell távolodni a Kisgazdapárttól. Balogh Károly kisgazda képviselő és a Jobbik közötti megállapodás vak vágányra futott, ugyanis a Jobbikban ugyan olyan belső ellentétek alakultak ki, mint több pártban. Balogh pénzben gondolkodott, lelkét eladva akart hatalomban maradni. Most kiderült, a Jobbik országos tisztújító gyűlésére a megyei vezetők és küldöttek számára korábban biztosított buszokra nem volt pénz, így a tisztújító választáson kevesen jelentek meg. Elképzelhető, hogy Balogh Károly rossz "lóra tett"? A Jobbik értékcsökkenése nem véletlenszerű. Kanyarodjunk vissza a 2006-os tüntetésekhez. Vona Gábor a MIÉP oszlopos tagjaként ott hagyta pártját, látván a Kossuth téren zajló eseményeket tudta, ebből kamatozó irányt lehet venni. A Jobbik vezéreként Toroczkai Lászlót magához vette, miközben tudta Toroczkai készítette elő a Tv ostromát. Vona Gábor a 2006-os tüntetők személyeiből alkotta meg a párt magját, benne Toroczkai. Azért korábban Vonának meg kellett volna kérdezni Toroczkait: - a tv székház ostrománál, ahol rendőrségi rohamjárművek álltak, miként létezhetett, hogy a felszedett kockakövek már délután 15 ó oda voltak készítve? Hogyan keveredtek oda benzines flakonok? Toroczkai, kinek a megbízásából jelentette be: - EMBEREK, MENJÜNK A TV SZÉKHÁZHOZ ÉS NYÚJTSUK BE KÖZLEMÉNYÜNKET? Nyilvánvaló, ez egy kitervelt előre elkészített provokáció volt, amibe vétlen embereket rángattak bele. Ezek után felvetődik a kérdés: - Balogh Károly úr, Ön evvel a Jobbikkal akart egy tálból cseresznyézni? Egyet vegyenek már észre! Bizonyos megbízást végrehajtó személyek, ahol megjelennek, ott előre jósolható a békétlenség. Taxisblokád, 2006- os tüntetés, Jobbik? Véletlenek nincsenek! Valakik azon settenkednek,- pld. Toroczkai László - szét kell verni a Jobbikot! Ez sikerült. Milyen feladattal láttak el a megbízók, mindezt mennyiért? Gondolható, ilyen kérdést feltenni etikátlan, de mit szól ehhez az Állami Számvevőszék és a NAV ? Lehet, hogy tévedés az egész ? Kérdezni emberi dolog, választ kapni ??? Szerző tollából, egy szemtanú.

Az ember nem játékszer

2018-04-11
Adminisztrátor
735
Miként fordulhat elő, hogy Balogh Károly az FKgP elnöke tisztességes embereket felkér a Kisgazdapárt képviselőjelöltjeinek és egy pillanat múltával saját jelöltjeit hátba szúrja ? További érdekesség. Akik az FKgP-t eladták, a párt nevét ismét lejáratták, ezt milyen meggondolásból tették ? Ez a triumvirátus: Balogh Károly elnök, Cseh Sándor alelnök, Atyánszki György pártigazgató, a választáson egyéni jelöltként nem is indultak, MIÉRT NEM ? Evvel szemben a pártlistán nevük miért volt megtalálható ??? Nos milyen vezetők ezek, akik saját pártjuk jelöltjeinek, nem hogy jó példával álltak volna elő a választási kampány élén,mint húzó erő, DE HOGY MAGUK EL SEM INDULTAK ? EZ TIPIKUS MEGÉLHETÉSI POLITIKUSI MAGATARTÁSRA VALL ! "EGY FILLÉRT SEM TESZEK BE, DE NAGY DOHÁNYT VESZEK KI". Milyen ELKÉPZELÉS HATALMÁBAN CSELEKEDHETTEK? A kisgazdapárt országos tagsága látva ezeknek az embereknek a "munkálkodását", a Jobbikhoz való erős kötödésüket : felszólítjuk Őket!!! LÉPJENEK A JOBBIK MAGYARORSZÁG SORAIBA. A KISGAZDÁK NEM HARAGSZANAK MEG HA TÁVOZNAK ! Előre felhívjuk szíves figyelmüket,az FKgP-vel kapcsolatos további intézkedést nem tehetnek, ugyanis 2018. április 09.-étől BIZALMATLANSÁGI INDÍTVÁNY KEZDEMÉNYEZÉS VAN FOLYAMATBAN AZ ÖNÖK PÁRTELLENES CSELEKEDETEIK MIATT. AZ INDÍTVÁNY MEGALAPOZOTT.Továbbiakban az FKgP országos szervezetei Országos Nagygyűlés összehívását sürgetik.Az összehívására Márkus János FKgP főtitkár kapott megbízást.További indok: Balogh Károllyal szemben több eljárás van folyamatban. Ezekre utaltan a bizalmatlansági indítvány megalapozott. Balogh Károly az országos nagygyűlés összehívására,nem jogosult. A Független Kisgazdapárt országos szervezeteit, tagságát felkérjük figyeljék a weboldalunkat, ugyanis itt is megjelenítjük az Országos Nagygyűlés időpontját. Kihangsúlyozzuk : AZ EMBER NEM JÁTÉKSZER !!!!!!!!!!!!!!!!

"Szexuális zaklatás miatt, ...!"

2017-12-15
Adminisztrátor
654
Szexuális zaklatásnak minősül, amit a magyar jogszolgáltatás a Független Kisgazdapárttal 27 éve művel. Emberpróbáló, amikor a bíróságok, ügyészségek, törvénytiszteletének elmaradásával hoznak meg intézkedéseket a Kisgazdapárt ügyeiben. A Fővárosi Törvényszék több bírójának ítélethirdetése egyenlő értékű egy szexuális zaklatás erejével, ugyanis a bírói törvénysértések ereje a párt tisztességes tagjainak lágyékrúgással felérő.

"Kiskakasok a trágyadombon"

2017-11-10
Adminisztrátor
836
Hatalmi diktátumok és pénzek életbe léptetésével lehetetlenítik el Magyarország egyetlen történelmi pártját, a Független Kisgazda-,Földmunkás -és Polgári Pártot. Emlékezzünk parasztságunk elbizonytalanításának első lépésére, amikor a MAGOSZT létrehozták a Kisgazdapárttal szemben. Közben a Fidesz, Túri Kovács Bélát is rábírta csináljon egy szövetséget, aminek a nevében ismét szerepeljen a Kisgazda szó.

Beteg elmék ámokfutása

2017-11-04
Adminisztrátor
848
Évezredek alatt kialakult emberi őrület szüleményei között, a gyilkolás kiteljesülésében eljutott a XXI. századig.Felsorolásban a legextrémebbek: vallási hadjáratok, gyarmatosítási vérontás, Napóleon hadjáratai,szabadságharcok, Lenin elmebetegsége Sztálinig bezárólag: I-II. világháború Hitlerrel , Korea- Vietnám - Kuba,USA atombombái, Szocializmus általi erőszak: Rákosi- Kádár, nyugati-keleti katonai és gazdasági tömbök és most egy mesterségesen gerjesztett vallási háborútól Brüsszelig bezárólag eljutottunk máig. Vérontás szinte minden szinten!!!

Tele van a tökünk II. folytatás

2017-10-29
Adminisztrátor
731
A tök befejezetlen monológja határokat feszeget. Kérjük az igen tisztelt fogyasztóinkat értelmezzék a megfogalmazottakat és tegyék fel maguknak a kérdést, - érdemes Magyarországon tököt termelni? Az átlag állampolgár milyen garanciát kap, hogy a hétköznapjaiban történtek hazugságtól mentesek legyenek?

TELE VAN a tökünk I.

2017-10-26
Adminisztrátor
731
Eljött az ideje, hogy a szomszéd földjére kúszott tökünket betakarítsuk és megvizsgáljuk mennyire telített. Idén végérvényesen beigazolódott, magtúltengésben szenvedhetünk, ami arra késztetett, hogy drasztikus eszközökhöz nyúljunk és a testi erőszakot alkalmazva a telített tököket felvágva megszabadítsuk őket a feszítő érzéstől.

Hazudjunk közösen

2017-10-25
Adminisztrátor
703
Aki igazat mond, beverik a fejét. Ebből a következtetésből kiindulva jobban járunk, ha hazudunk.Amennyiben egy személy állít valótlant, az könnyen ellenőrizhető és büntethető, de ha több millióan hazudnak, arra a mindenkori hatalom felkapja a fejét.

Nem működő kémia

2017-10-22
Adminisztrátor
749
Az egyoldalú szexuális kielégültség egy embertelen jelenségre utaló időzített bomba. A felek a házasságkötés pillanatában az együttélés legjavára esküdnek, ami mindkét fél részére kötelezettséggel jár. Legyen az legegyszerűbben kézzelfogható eset, tehát maga az emberi kapcsolat egy szerződés. Nos,ezt tovább lehet ragozni a társadalomra vonatkoztatva is.

Üdvözöljük oldalunkon!

SZERETNE ÖN VALÓDI FÜGGETLEN ÖNKORMÁNYZATOT ?
Eddigi szavazatok: 124 db

Hírdetések

Mai látogatók: 3
Összesen: 9007
A Független Kisgazdapárt nem több, mint a magyar parasztság és a magyar kis- és középvállalkozások érdekképviselete. Ön kire számíthat Engelmann Józsefen kívül?
FKGP, párt, Kisgazdapárt, parasztság, érdekvédelem, Jobb Magyarország!
© 2017. Kisgazdák Lajosmizse