Üdvözöljük oldalunkon!

Magyar, vagy Orbán
Eddigi szavazatok: 40 db

Hírdetések

Összes látogató: 37988

Politikai szemfényvesztés

2017-09-10
Adminisztrátor
49
5907
Politikai szemfényvesztés!
A legkevésbé érdekeltek is felkapják a fejüket hová vezethet az út, amelyre Európa lépett. Mindennek megvannak a magyarázatai, mivel véletlenek nincsenek. Európa nyugati felén helyezkedő országok a múltban megszerzett gazdagságukat többek között a gyarmatosításnak köszönhették. Azok a kontinensek, amelyeket fegyveres beavatkozással bekebeleztek, majd kincseiket lerabolták, / fa, ásványi anyagok, stb./ most, mint kizsigerelteket otthagyták a sza..., és érthetetlen módon csodálkoznak, hogy ezek a leszegényített emberek megindultak Európába. Ők, csak emberi énjüket szeretnék visszakapni, ugyanis azt a megaláztatást, melyet a XVIII.-XIX. században Európa kíméletlenül ezekre a népekre szabott, nem kívánhatjuk senkinek. Nagyon sajnálatos, hogy a sorsok alakulásában a vallás is beavatkozott, hatalmat gyakorolt terjeszkedésével, keresztes hadjáratokban és annak vonzataival 100 milliók életét oltották ki. A trend mára megfordult és fegyverviselés elhanyagolása mellett a kölcsönkenyér visszajár címmel, egy más vallási trend foglalja el Európát. A hitt jelen jámbor arculata könnyen vicsorgó farkassá módosul, miután vagy beállunk a sorba, vagy keresztény mártírok leszünk. Európában élő zsidóság békés kontinensre talált,de az idő Ő ellenük is dolgozik, akkor miért nem emelik fel a hangjukat, fognak össze a Vatikánnal és kezdeményezik az iszlám vallási vezetőkkel a mielőbbi tárgyalásokat. Misztikumok erősítésén át  senkinek sincsen joga más nyelvhasználatú embertársunk életét kioltani. Vegyük végre tudomásul, - ERŐSZAK, erőszakot szítt.Gyerekeink unokáink, családtagjaink, barátaink halálát nézve, csak azért mert valakik másban hisznek? Ennek végett kell vetni! A józan emberi gondolkodást előtérben helyezve ezen problémakörökre megoldást kell találni. Politikai és vallási akarat együttese a megoldás. A Független Kisgazdapárt azon munkálkodik, hogy a feleket mielőbb tárgyalóasztalhoz szólítsa és a világbéke visszatérjen.
Isten, Haza, Család minden embernek szentírás.
Úgy legyen.
 
Cikkek

Hazudjunk közösen

2017-10-25
Adminisztrátor
821
Aki igazat mond, beverik a fejét. Ebből a következtetésből kiindulva jobban járunk, ha hazudunk.Amennyiben egy személy állít valótlant, az könnyen ellenőrizhető és büntethető, de ha több millióan hazudnak, arra a mindenkori hatalom felkapja a fejét.

Nem működő kémia

2017-10-22
Adminisztrátor
862
Az egyoldalú szexuális kielégültség egy embertelen jelenségre utaló időzített bomba. A felek a házasságkötés pillanatában az együttélés legjavára esküdnek, ami mindkét fél részére kötelezettséggel jár. Legyen az legegyszerűbben kézzelfogható eset, tehát maga az emberi kapcsolat egy szerződés. Nos,ezt tovább lehet ragozni a társadalomra vonatkoztatva is.

Zsarolás rossz tanácsadó

2017-10-20
Adminisztrátor
820
Az Európa fenyegetését képviselő hűbéresei, maximálisan kiszolgálják megbízóik elvárását. Minden áron az Egyesült Államok politikai berendezkedésének példáját akarják Európára erőltetni. Amennyiben a brüsszeli képviselők fizetését megvizsgáljuk, ki mer ellentmondani a "darázsfészket" rakóknak? Senki!

Kőművesek szabadon

2017-10-13
Adminisztrátor
822
A világ térképén fellépő munkaerőhiány szélesen kiterjed a kőműves szakmára. Megtapasztaltak szerint a falrakás kizárólagos egyéni módját választók koncentráltan kis létszámban a szakma gazdasági oldalának tárgykörében fejtik ki tevékenységüket. Egy kézben összefogott tervekkel, hosszútávon irányítják a kőműves gárdát és az újonnan továbbképzésre alkalmasakat a hitvallásukból fakadóan bizonyítvánnyal látják el.

Nagy játszma

2017-10-02
Adminisztrátor
803
A XIX. században készült forgatókönyv ma percnyi pontosan működik. Svájci egybekeltek tisztában voltak munkásságuk súlyával,e-miatt határozatukat titokban kezelték. A világra és népességére néző működtetési tervezet mára hatékonyan, mindemellett lesújtóan lépet életbe.

Amikor kérdeznek sem biztos!

2017-09-25
Adminisztrátor
3
908
Szakadárok avatatlan csapata határozatba foglalva döntött,hogy megrendelőiket maximálisan kiszolgálják. Ez és ehhez hasonló mindennemű támadás Magyarország és népe ellen irányul.Az elkövetők tettük súlyát érzéketlenül kezelik.

Propaganda Felsőfokon!

2017-09-22
Adminisztrátor
809
A kormánypárt eredményességének feltételezett sikere a tökéletes népnevelői munkájában rejlik.Ismerve az átlagember emlékezettére utaló képesség határait, a propaganda gépezet a folyamatos ismétlésben látja a meggyőző erőt. Tudatosan táplálják a fejekbe, - amit mi csinálunk csak az a jó!

" Kőr közepén állunk"

2017-09-19
Adminisztrátor
899
Az élet folyamán szembesülhetünk, mindenkit megtalálnak valakik. Erőviszonyok fitogtatása a gazdaságban, adok-kapok a politikai közéletben. Erről és hasonló tünetekről írunk, ugyanis a közeljövőben történtek nem tűrnek némaságot.A napi események felkorbácsolják még az álló vizet is, mert kenyerük javát elfogyasztók politikai porondra tartanak, ott kívánják hirdetni azt az igét, ami megbízóik megrendelésén alapul.

CSOK !!!

2017-09-17
Adminisztrátor
849
Gyerekkorunkban blöfföltünk eleget, amiért szüleink, tanáraink nem jó szemmel néztek ránk és amikor már kiborult a bili, óriási pofont kaptunk. De mit kap a felnőtt ember, aki 10 millió honfitársának olyan ajánlatot tesz, amit maga is tudja szemfényvesztés, blöff. Beszéljünk érthetőbben!

Üdvözöljük oldalunkon!

Magyar, vagy Orbán
Eddigi szavazatok: 40 db

Hírdetések

Mai látogatók: 3
Összesen: 9007
A Független Kisgazdapárt nem több, mint a magyar parasztság és a magyar kis- és középvállalkozások érdekképviselete. Ön kire számíthat Engelmann Józsefen kívül?
FKGP, párt, Kisgazdapárt, parasztság, érdekvédelem, Jobb Magyarország!
© 2017. Kisgazdák Lajosmizse