Üdvözöljük oldalunkon!

KIK, VAGY MIK AZ EMBERISÉG ELLENSÉGEI ?
Eddigi szavazatok: 45 db

Hírdetések

Összes látogató: 29303

Zsarolás rossz tanácsadó

2017-10-20
Adminisztrátor
775
A képviselők még azt is elfogadják, ami még törvényi terítékre sem került, csak óvják a pozícióikat, fizetésüket. Ilyen módon irányított Európa, akár idegen kontinensek nagyurai kezébe kerülhet és úgy ugrálnak ahogyan a zsineg végét a másik oldalon rángatják. A mai álláspont szerint, valamint  a híradásokból az átlag állampolgárok elé került anyag, arra utal, hogy az Uniós felső vezetés a tagállamok zsarolásától sem riad vissza.
Nos a hülyéskedést most kellene végérvényesen abbahagyni és visszatérve az alapokhoz kellene tárgyalni,; - egyáltalán ez a Gittegylet ebben a formában megfelel az alapító törvényeknek? Európa nyugati oldala, a gazdasági csődeljárásukat a keleti tömb feloszlatásán át realizálta, nyitottá tették a piacot és lám most, annak ellenére,hogy mi húztuk ki Őket a szarból, diktálnak, követelnek, zsarolnak. A négyek létrejötte nagy fejfájást okoz az Eu-nak, hátha még Ukrajna és az Orosz barna medve is elbrummogja magát, akkor mi történne? A mai politikai helyzetből azt a konzekvenciát kellene az Eu.- nak levonni, lassabban, hideg fejjel tovább érünk és élünk.

Gondolkodjatok okosan jeligével.

Üdvözöljük oldalunkon!

KIK, VAGY MIK AZ EMBERISÉG ELLENSÉGEI ?
Eddigi szavazatok: 45 db

Hírdetések

Mai látogatók: 3
Összesen: 9007
A Független Kisgazdapárt nem több, mint a magyar parasztság és a magyar kis- és középvállalkozások érdekképviselete. Ön kire számíthat Engelmann Józsefen kívül?
FKGP, párt, Kisgazdapárt, parasztság, érdekvédelem, Jobb Magyarország!
© 2017. Kisgazdák Lajosmizse