Csúszós talajon
Európai körültekintésben a helyzetkép, - mintha egy előre megtervezett ember ellenes program részei lennénk. Brüsszel amerikai hűbéreseinek mértéktelen ellentmondásos intézkedései, valamint a tagállamok szabadkőműves szakosztályának vezérei, tökéletesen követik " A CION BÖLCSEK " JEGYZŐKÖNYVÉBEN MEGFOGALMAZOTTAKAT.
Szinte elképzelhetetlennek tűnik, hogy ezek a szánalmas hatalom mániákus figurák, már 160 évvel korábban programban foglalták a keresztény vallás és hívei lenullázását, a népirtást és annak kivitelezésére minden nemű gyakorlati eszköz bevetését. Háborút.
Programjukban, a pénzvilág hatalmi stratégiájának egy kézben tartását, nemzetek politikusainak zsarolásával, céltudatos nemzetrombolással és minden ami csak ember ellenesnek mondható,- BEVETIK!
Kegyetlenségtől sem riadnak vissza, ha kell az eseményeiket ellenzőket piszok gyorsan elhallgattatják. Egyszerűen ajánlatot tesznek : amennyiben beállsz a sorba, vagy ha tagadó választ kapnak, úgy pénzt ajánlanak fel, ha ez sem válik be, család likvidálása, - ellehetetlenítése - is szóba jöhet.
SAJNOS ITT TARTUNK MA !
Hogyan jutottunk idáig ? Az amerikai dollárt esztelenül nyomják, amivel az amerikai állampolgárok jólétét akarták biztosítani, valamint a pénzvilág uralmi játszmáját gyakorolni. A dollár valójában értékét vesztett deviza, dehogy a világ gazdaságát fenntarthatóvá tegyék, így mesterkélten kellett életben tartani.
A világ kereskedelmi fizetőeszköze a dollár. Megbukott, tehát háborút kellett kirobbantani. Hol tegyék ? Természetesen Európában. Az amerikai nagytőke, Biden elnök közvetlen rokonsága, Ukrajnában találta meg azt az európai "palimadarat" - Zelenszki, zsidó származású személyében,- aki hajlandó volt az oroszokkal szembe helyezkedni és lám, MÁRIS EGY HÁBORÚS HELYZETKÉPPEL, MINDEN NEMŰ VÁLSÁGOT PALÁSTOLNI LEHETETT.
HIRTELEN FOGYTAK A RAKTÁRAKBAN FELHALMOZOTT FEGYVEREK. AZ EMBEREK PUSZTULNAK? AZ CSAK NÉMI APRÓSÁG - KI A SZART ÉRDEKLI ? BIZONYOSAN AZ AMERIKAIAKAT NEM !
Egy tény, amit a történelem már többször visszaigazolt - minden háborúból a végén AMERIKA GAZDAGODOTT, A ZSIDÓ PÉNZVILÁG ERŐSÖDÖTT.
Mi lesz veled Európa ? Egyetlen lehetősége maradt ennek a kontinensnek a fennmaradása érdekében : brüsszeli elmebetegeket zárt osztályba zárják, Európa, amerikai hűbéreseit világgá zavarják, a nemzetállamok maguknak gazdasági szakemberekkel az élükön, szakértői kormányokat állítsanak fel, akik saját nemzetük érdekeit képviselve, demokratikus irányítás figyelembe vételével dolgozzanak. A nemzetközi kereskedelem lebonyolítását egyenlőre rövid kötőfékkel kell folytatni. AZ ELSZÁMOLÁS DOLLÁRGONDOLATÁTÓL EL KELL HATÁROLÓDNI ÉS MINDEN NEMZETNEK SAJÁT FORGALMAZOTT DEVIZÁJÁT KELL ALKALMAZNI. ÉRTÉKKÉPZÉST, A NEMZETEK GAZDASÁGI EGYENSÚLYA BIZTOSÍTJA.
Nemzetek védelméről nincs értelme vitát nyitni, MERT A VILÁG FEGYVERGYÁRAIT AZONNALI HATÁLLYAL BE KELL ZÁRNI. EMBERÉLET KIOLTÁSÁRA ALKALMAS FEGYVEREKET MEG KELL SZÜNTETNI.
A VILÁG NÉPESSÉGÉNEK ALAKULÁSÁT NEM HÁBORÚVAL KELL MEGOLDANI, HANEM JÓZAN EMBERI ELMÉNEK LÉTÉVEL.
Amit Európában emberek jelenleg politika gyanánt csinálnak, azt azonnal a tagállamok állampolgárainak józanságával, egyebekben ÁLLAMPOLGÁRI ENGEDETLENSÉGGEL KELL MEGOLDANI, Amit az ORSZÁGOK ALKOTMÁNYAI ENGEDÉLYEZNEK.
ALIG PÁRTUCAT EMBER NEM SODORHAT EGY KONTINENST VILÁGÉGÉSBE.
ORBÁN KORMÁNY VÁLSÁGBA KEVEREDETT. SAJÁT HIBÁIT NEM ELISMERVE védekező álláspontra helyezkedtek, mivel a TÁRSADALMI ELÉGEDETLENSÉG NAPRÓL NAPRA ERŐSÖDIK. SZOMSZÉDOS HÁBORÚVAL PRÓBÁLNAK MAGYARÁZKODNI, MIKÖZBEN KÖZISMERT JUGOSZLÁV HÁBORÚNÁL NEM VOLTAK ILYEN IDEGESEK. MI TÖRTÉNT VELETEK FIDESZES FIÚK ?
A sátán nyelve visszanyalt? Sajnos ennek az aljas játszmának egyértelmű kárvallottai, A MAGYAR TÁRSADALOM ÉS AZ EURÓPAI TAGÁLLAMOK. EURÓPÁNAK LÉPNIE KELL !!!
J.E.