Üdvözöljük oldalunkon!

SZERETNE ÖN VALÓDI FÜGGETLEN ÖNKORMÁNYZATOT ?
Eddigi szavazatok: 205 db

Hírdetések

Összes látogató: 17099

FKgP Szigorlat

2017-11-16
Adminisztrátor
738
Kicsit hitelesebben a fent elhangzottakról. KUTATÓK ÉJSZAKÁJA  című előadásban sok mindenről képet kaptunk, miként épül fel a "kínai nagy fal".
NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
EGYETEMI KÖZPONTI KÖNYVTÁR ÉS LEVÉLTÁR
Ludovika Főépület, 2. em V. előadó
Program:
Előadó: Toldi Lóránt
Az előadás hiteles anyagából készült jegyzőkönyv hosszúsága miatt csak részleteket elemeznénk, mert a lényegek a sorok között bújnak meg, amit jobb ha az olvasók elé kibontva tárunk fel. Kezdetekben  közismert JURTA történéseiről pár szót. Magyarország nemzeti érzelmű lakossága tisztelettel hallgatta a különböző előadók szájából elhangzó hiteles előadásokat, amik tartalmában felfedezhető volt a még élő emberek konkrét nevei, akik munkásságában az 1989 előtti időszakra tekintve, akár háborús bűnösséggel is vád alá helyezhetők lettek volna. Ez természetesen óriási ellenreakciót váltott ki az akkori hatalmi maradványok gyerekeiből, félelmükben minden aljasságra kaphatók voltak, akár Romhányi László ellen kreált koncepciós perig bezárólag. 
Aljasságok egyike volt többek között, hogy akik a jurtában megjelentek, azok azonnal megbélyegzettek között találták magukat, legyenek egyszerű személyek, vagy pártok, szervezetek. A lejáratási propaganda bélyegzője így hatott a Független Kisgazdapártra, ami egyetemi tananyagként a következőket sulykolta  a fiatal hallgatókba:  A Független Kisgazda-,Földmunkás -és Polgári Párt. jobboldali, szélsőséges, nemzeti radikális, tömörülés, amire Magyarországnak nincs szüksége. Valójában ez nem a néptől eredő hangok voltak, hanem a vonalkódos nadrágokat viselő háborús bűnösöknek mondhatók félelme. "Támadás, a legjobb védekezés", tehát ennek áldozata lett Romhányi László, Ekrem Kemál György és még sokan mások. A gyűjtő kötelei még 1989-ben is hurkoltan libegtek ártatlanok nyakán, csak a módszerek voltak egy kicsit mások. 
Nem szabad hosszúra venni a történés fogalmazványát, de ki kell hangsúlyozni: MOCSKOS ALJAS MUNKA FOLYT AKKOR, AMIK FOLYAMODVÁNYÁNAK  MEDREI NAPJAINKBAN  EGYRE JOBBAN MÉLYÜLNEK.
A Független Kisgazda-, Földmunkás -és Polgári Párt mindennemű szélsőséges megbélyegzését ELUTASÍTJUK!!! Mi magyaroknak születtünk és a történelmünk őseinek köszönettel tartozunk. A múltunkat, evvel párhuzamosan saját magunkat sem köphetjük szemen, amiért kitartunk magyarságunk mellett. Vegyék tudomásul, mi soha nem leszünk becstelen hazaárulók!!!

Nevezett szocializmusának  patakocskája,  mára óriási folyammá duzzadt, ami mindent elmos és négymillió gátmunkást produkálva, visszatér 1908-ra. Ez ismét példát mutathat  négymillió embernek , hogy nyúljanak vissza a történelem azon pillanatához ,amikor  a Független Kisgazdapárt megalakult.  Tömegekben erőt lehet felmutatni, aminek tisztességes alapja  AZ  ISTEN, HAZA, CSALÁD egysége. Ezt nem veheti el tőlünk senki!!!  Létünk fennmaradásához  elengedhetetlen BOR, BÚZA, BÉKESSÉG ISTEN alázatával, kezünket egybefonódva tartsuk meg HAZÁNKAT,    
 
M A G Y A R O R S Z Á G O T.

Úgy legyen !

Üdvözöljük oldalunkon!

SZERETNE ÖN VALÓDI FÜGGETLEN ÖNKORMÁNYZATOT ?
Eddigi szavazatok: 205 db

Hírdetések

Mai látogatók: 3
Összesen: 9007
A Független Kisgazdapárt nem több, mint a magyar parasztság és a magyar kis- és középvállalkozások érdekképviselete. Ön kire számíthat Engelmann Józsefen kívül?
FKGP, párt, Kisgazdapárt, parasztság, érdekvédelem, Jobb Magyarország!
© 2017. Kisgazdák Lajosmizse