FKgP Szigorlat
2017-11-16
Adminisztrátor
801
A Független Kisgazda-,Földmunkás -és Polgári Párt ellen már az egyetemeken tananyagként bevezetett lejáratási dogmák agyakba plántálása a cél, mely szerint a megrendelők szája ízét képviselő diktatúra nyomai a budapesti aszfaltban is "krátereket" hagynak. Kivégzettek névsorából párat, akiket a diktátumok löktek a sírba, vagy a sír szélére: Magyar Szociáldemokrata Párt, Független Kisgazdapárt, szalámizás által, MDF, Keresztény Demokrata Nép Párt, Kisgazdák különböző tagozatai, SZDSZ, és a kisebb pártok együttese. Most a császári sereg a Jobbik és az LMP kivégzésén munkálkodik, csak azt nem veszik figyelembe, Torgyán József kijelentette, - ÉN TETTEM A FEJEDRE A KORONÁT, AMIT ÉN VESZEK LE ! Hangzatos kijelentés első fele lett igaz, csak a korona még mindig a király fején van. A politikai elmúlt 25 évében ilyen és hasonló csodákat láttunk, de nem szabadna elfelejteni: A KORONA A MAGYAR NÉPÉ, ANNAK FEJFŐN VALÓ VISELETE CSAK AZ ARRA JOGOSULT SZEMÉLYT ILLETI.