Üdvözöljük oldalunkon!

KIK, VAGY MIK AZ EMBERISÉG ELLENSÉGEI ?
Eddigi szavazatok: 45 db

Hírdetések

Összes látogató: 29300

Végtelenített alkalmazkodás

2023-10-20
Adminisztrátor
177
A FIDESZ-KDNP TÖBBIRÁNYÚ BEJELENTÉSEIK BORZOLJÁK A MAGYAR ÁLLAMPOLGÁROK KEDÉLYEIT. 
MÁRA OTT TARTUNK, KORMÁNYUNK ELVESZÍTETTE A NEMZET FELETTI IRÁNYÍTÁSÁT ÉS UTOLSÓKÉNT MÉG EGY KEGYELEMDÖFÉST TARTOGATOTT, AMIT A FIATAL ÉLETPÁLYÁT KEZDŐKNEK SZÁNT.
A LAKÁSHOZ JUTÁS MEGKÖNNYÍTÉSE ÉRDEKÉBE, ORBÁN VIKTOR MINISZTERELNÖK A BANKOKKAL MEGÁLLAPODOTT, HOGY LAKÁS, VAGY HÁZ MEGVÁSÁRLÁSA ESETÉN, A 20% ÖNRÉSZ HELYETT, 10 % KÉSZPÉNZRE VAN SZÜKSÉG A FIATALNAK.
SAJÁT BEVALLÁSUK SZERINT, ENNEK A 10%-ÖNRÉSZNEK AZ ÖSSZESPÓROLÁSÁHOZ, MAGYARORSZÁGON EGY BÉRBŐL ÉLŐNEK, 10 ÉVET KELL DOLGOZNIA. 
MAGYARRA FORDÍTVA A GONDOLATOT, EGY PÁLYAKEZDŐ SZAKMUNKÁS 20-22 ÉVESEN KAPJA MEG AZ ELSŐ FIZETÉSÉT, VAGY EGY EGYETEMET VÉGZETT, 28 ÉVES KORÁBAN. ATTÓL SZÁMÍTOTTAN A TÍZ ÉV, MÁRIS 32 ÉVRE RÚG, VAGY 38 ÉVET JELENT.
EGY 40 MILLIÓS INGATLAN ESETÉBEN, A 4 MILLIÓ FORINT MEGTAKARÍTÁS AZT JELENTI, AZ ÉRINTETT 10 ÉVIG, NAPI SZINTEN ZSÍROS KENYERET ESZIK, MAX. VÖRÖSHAGYMÁVAL, MERT EGY KILÓ KENYÉR ÁRA, 1000 FT. ÉS AKKOR MÉG SEMMI SEM TÖRTÉNT. 
ORBÁN VIKTOR GAZDASÁG SZAKÉRTŐI NINCSENEK TISZTÁBA A MAGYARORSZÁGI ÁLLAPOTOKKAL, DE AVVAL NAGYON, HOGYAN KELL A BANKOKNAK KISZOLGÁLTATOTTÁ TENNI A MAGYAR FIATALSÁGOT.


VEGYÉK TUDOMÁSUL, AKIK ILYEN BANKI TRANZAKCIÓBA LÉPNEK, ÉLETÜK VÉGÉIG RESZKETHETNEK, UGYANIS , A LAKÁS AZ UTOLSÓ FILLÉR HITEL ÉS KAMATAI MEGFIZETÉSE UTÁN  LESZ - TEHERMENTESEN - AZ ÉRINTETT NEVÉRE ÍRVA.
36 MILLIÓS HITEL ESETÉBEN, A VÉGELSZÁMOLÁSNÁL DERÜL KI, HOGY KAMATOKKAL, KEZELÉSI KÖLTSÉGEKKEL EGYÜTT, DUPLÁJÁT TÉRÍTI MEG AZ IGÉNYLŐ. AZT IS LATBA KELL VETNI, MI VAN HA EGY BETEGSÉG, VAGY MUNKANÉLKÜLISÉG LÉP FEL. FIZETÉSKÉPTELEN IFJAKNÁL EGY SZEMÉLYBEN A BANK VISZI A LAKÁST ? 
IGEN !
AZ ELTELT BEFIZETÉSEK IS VESZTÉSRE ÍTÉLTETTEK, LAKÁS MEG A "KUKÁBAN".
ORBÁN ÚR ! AMENNYIBEN JAVASLATA VAN, LEGALÁBB JÓT MONDJON. ÖN A MAGYARORSZÁGI INGATLANOK ÉRTÉKESÍTÉSÉT (MEGKAPARINTÁSÁNAK JOGÁT ) A BANKI "HIÉNÁKNAK " ADJA  ÁT. ŐSZINTÉN, TISZTÁBAN VAN AVVAL, MIRE AKARJA MAGYAR FIATALSÁGOT RÁBÍRNI ?
MÁS!
MAI HÍREK EGYIKE : ROGÁN ANTAL, CSISZTA MAGYAR ÉRDEKET KÉPVISELVE BEJELENTETTE, - JAVASOLJA A DIGITÁLIS EMBER REGISZTRÁCIÓT, AMELY ELJÁRÁS, OKOS TELEFONBAN TÁROLT SZEMÉLYES ADATOKAT TARTALMAZ . A TELEFON ADATBÁZISÁNAK FELMUTATÁSÁVAL AZ ÉRINTETT, MINDEN NEMŰ ELJÁRÁSBAN HASZNÁLHATJA AZ "OKOS TELEFONJÁT".

NOS, TISZTELT ROGÁN ÚR!
ÖNÖK MÁR MINDEN MAGYAR EMBER ADATAIT TUDJÁK
 . TUDJÁK HOL DOLGOZIK, MENNYIT KERES, HÁNY FELESÉGE VAN, MIKOR HÁLT ASSZONYÁVAL ÉS MIKOR KEDVESÉVEL, MIKOR INTÉZI KIS ÉS NAGY DOLGÁT, STB. ,AKKOR MI A SZART AKARNAK MÉG ? EGYSZERŰEN AZ EMBEREK AGYÁBA IS BELE AKARNAK LÁTNI ? 
NOS, A VÁLASZ AZ ÖN ESZTELEN FELHÍVÁSÁRA - AKIK EBBEN A REGISZTRÁCIÓBA RÉSZT VESZNEK , EGYSZERŰEN SZÁMOZOTT "BIRKÁK, VAGY MARHÁK", UGYANIS VÁGÓHÍDRA HAJTHATÓK. BOCSI A KIFEJEZÉSÉRT, DE EBBEN AZ ESETBEN MÁR NEM MARADT JOBB, HOGY ELKEZDJENEK GONDOLKODNI.
EZT AZ ARCÁTLAN TALÁLMÁNYT ÉS ALKALMAZÁST, TARTSA MEG A MAGYAR KORMÁNY SAJÁT EMBEREI KÖZÖTT. LEHET, HOGY ÖNÖK OTT TARTANAK, HOGY EGYMÁSBAN SEM BÍZNAK. SZTÁLIN, RÁKOSI, KÁDÁR IS EZT TETTE, CSAK AKKORIBAN NEM VOLT "OKOS" TELEFON, DE VOLTAK BESÚGÓK, TITKOSSZOLGÁLATOK, III/III.-SOK STB.
EMBEREK !!! JÓL VAN EZ ÍGY ? A MAGYAR NÉP CSAK ÁLLANDÓAN ALKALMAZKODIK, DE A MINDENKORI MEGVÁLASZTOTT PÁRTOK VEZÉREI, MIKOR FOGNAK VÉGRE A MAGYAR NÉPNEK ÍGÉRETET TÉVE ALKALMAZKODNI ?
SOHA ? A JÖVŐÉVI VÁLASZTÁSOK KIMENETELÉT NE PÁRTOK KATONÁIRA BÍZZÁK, JELÖLJÉK ÉS VÁLASSZANAK FÜGGETLENEKET.  

J.E.

Üdvözöljük oldalunkon!

KIK, VAGY MIK AZ EMBERISÉG ELLENSÉGEI ?
Eddigi szavazatok: 45 db

Hírdetések

Mai látogatók: 3
Összesen: 9007
A Független Kisgazdapárt nem több, mint a magyar parasztság és a magyar kis- és középvállalkozások érdekképviselete. Ön kire számíthat Engelmann Józsefen kívül?
FKGP, párt, Kisgazdapárt, parasztság, érdekvédelem, Jobb Magyarország!
© 2017. Kisgazdák Lajosmizse