Üdvözöljük oldalunkon!

KIK, VAGY MIK AZ EMBERISÉG ELLENSÉGEI ?
Eddigi szavazatok: 45 db

Hírdetések

Összes látogató: 29302

Történelmi visszapillantásban a máig

2023-08-07
Adminisztrátor
138
A "NAGYKUTYÁK" HADEREJÉVEL SZEMBEN, A MAGYAR TÁRSADALOM EGY "BOLHÁNYI" NEMZET, AKIK A TÖRTÉNELEM SORÁN,  NETALÁN  SOHA NEM AKARTÁK SAJÁT FÜGGETLENSÉGÜKET KIVÍVNI ?
JELENÜNKIG TÖRTÉNTEK EGYÉRTELMŰEN BIZONYÍTJÁK, - AZ IDÁIGI MINDKÉT POLITIKAI ESZME MEGBUKOTT. A CENTRALIZÁLT KÖZÖSSÉGI HOVATARTOZÁS SZÁMUNKRA IDÁIG JÓT NEM HOZOTT. A KGST ÉS MOST AZ UNIÓ KÖZÖSSÉGE A MAGYART SEMMIBE NÉZVE,  DIKTÁTUMOKKAL NEHEZÍTETTE ÉS NEHEZZÍTI SORSUNKAT.
KELL E NEKÜNK, HOGY ÁLLANDÓAN VALAKIKNEK A "KAPCARONGYAI" LEGYÜNK ? NEM, NEM, NEM ÉS NEM.
NEKÜNK A SVÁJCI MINTÁRA KELL PIACGAZDASÁGOT LÉTREHOZNI ÉS DEMOKRÁCIA SZABÁLYAI SZERINT A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGOT TOVÁBBFEJLESZTVE, EGY TÁRSADALOMBARÁT ESZMEISÉGET FELÉPÍTVE ÉLNI.
AZ IDÉZŐJELES, "AGYONTUPÍROZOTT" IDEIGLENES MAGYAR ALKOTMÁNYT, ÚJ SZÍNEZETBEN, A TÁRSADALMI MEGELÉGEDÉS IRÁNYÁBAN KELL MEGFOGALMAZNI ÉS MAJD AZT KÖVETVE, MINDEN MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRRAL BÜNTETŐ FELELŐSEGE TUDATÁBAN - NÉPSZAVAZÁS ÚTJÁN - ELFOGADTATNI.
EGYSZERŰSÉG ÉRTELMÉBEN A TÁRSADALMI JÓLÉTNEK BIZTOSÍTÁSÁT, TÖRVÉNYBE KELL IKTATNI. POLITIKAI VAGY VALLÁSI DIKTÁTUMOK ÁLTALI TÚLKAPÁSOK GYAKORLATIASSÁGÁT, RENDELETBEN  KELL MEGAKADÁLYOZNI.
AZ ÁLLAM IRÁNYÍTÁSÁRA PÁLYÁZÓK, TÁRSADALMI ELKÖTELEZETTSÉGGEL PÁRHUZAMBAN, SZAKMAISÁGGAL KELL RENDELKEZZENEK.  A MINDENKORI ÁLLAMVEZETŐK, EGYÉRTELMŰEN  A TÁRSADALOM ALÁRENDELTJEI.
VISSZATEKINTÉSBEN AZ ELMÚLT ÉVTIZEDEK HIBÁIRA.  LEVONVA A KELLŐ KONZEKVENCIÁKAT KELL AZ ÚJ ÁLLAMIGAZGATÁST MEGTEREMTENI. 
TÁRSADALMUNKNAK NINCS SZÜKSÉGE DIKTÁTOROKRA, HAZUG, ÁLSÁGOS EURÓPAI UNIÓRA. 
SZÁMUNKRA NINCS MÁS VÁLASZTÁS, MINT VÉGÉRVÉNYES MAGYAR AKARATOT KÖVETVE, FÜGGETLEN MAGYARORSZÁGOT  TEREMTENI.
A TÁRSADALMUNK JÓLÉTÉT IDEGEN HATALMAKTÓL SOHA NE VÁRJUK EL. NEKÜNK SAJÁT TUDÁSUNK, SZORGALMUNK ÁLTAL KELL ELÉRNI, HOGY A MAGYAR NÉP VÉGRE ÖNRENDELKEZÉSE SZERINT ÉLHESSEN.
ENNEK  ELÉRÉSE ÉRDEKÉBEN, A TÁRSADALMI MEGBÉKÉLÉS, CSAK FÜGGETLEN PARLAMENTI KÉPVISELŐK ÁLTAL VÁLHAT LEHETSÉGESSÉ. AZ IDÁIG FOGLALKOZTATOTT PÁRTKATONÁK, ALKALMATLANSÁGUKAT MÁR BIZONYÍTOTTÁK, ZSÁKUTCÁBA TERELTÉK NÉPÜNKET. TÁRSADALMI FESZÜLTSÉG ÚTJÁN CSALÁDTAGOKAT FORDÍTOTTAK EGYMÁSSAL SZEMBE. ÉRDEKEK, DIKTÁTOROKAT NEVELTEK KI, AKIK ENNEK TUDATÁBAN TÚLDIMENZIONÁLT EGOIZMUSSAL GÁZOLTAK A TÁRSADALOM TÖBBSÉGÉBE. NEMZET MEGOSZTÓ PÁRTPOLITIKA, ROSSZ IRÁNYBA MOZDÍTOTTA EL HAZÁNK NÉPÉT. SZÜLŐ SZÜLŐ ELLEN,  GYEREK SZÜLŐ ELLEN , ROKON ROKON ELLEN, BARÁTOK BARÁTOK ELLEN, MUNKATÁRSAK MUNKATÁRSAK ELLEN ? EZ LENNE EGY VALÓDI DEMOKRATIKUS JOGÁLLAM ? NEM ! EZT ANARCHIÁNAK HÍVJÁK, AMIT A POLITIKAI VEZETÉS GERJESZT, HOGY ZAVARTALANUL URALKODHASSON.
ENNEK A BERÖGZŐDÉSNEK KELL VÉGÉRVÉNYESEN MEGSZŰNNI. 
ÉPPEN EZÉRT,  A 2024-ES VÁLASZTÁSRA IRÁNYZOTTAN, AZ EP JELÖLTEKET ALÁÍRÁSAIKKAL NE TÁMOGASSÁK. A MAGYAR NÉP, SAJÁT GYARMATOSÍTÓINAK JOGOSULTSÁGÁT NE DEKLARÁLJA.   A PÁRTOK JELÖLTJEIVEL SZEMBEN A FÜGGETLEN POLGÁRMESTERJELÖLTEKET, KÉPVISELŐJELÖLTEKET INDÍTSÁK, JELÖLJÉK A JÖVŐÉVI VÁLASZTÁSON.
AZ IDÁIGI SÁRTIPRÁSBÓL KI KELL LÉPNI. ENNÉL CSAK JOBB JÖHET. AZ ÚJTÓL NEM KELL FÉLNI!

EZEN A JAVASLATON GONDOLKODJANAK EL ÉS HÁTHA TÉNYLEGESEN MEGTÖRTÉNHET A TÁRSADALMI MEGBÉKÉLÉS, HOGY A MAGYAR NE CSAK HANGZATOS FELLENGŐS IDÉZETEKBEN LEGYEN MAGYAR, HANEM VALÓBAN !
ISTEN ÓVJA ÖNÖKET ! ÉLJEN AZ ELIDEGENÍTHETETLEN MAGYAR KÖZTÁRSASÁG !
J.E.
 
 
  
 

 

Üdvözöljük oldalunkon!

KIK, VAGY MIK AZ EMBERISÉG ELLENSÉGEI ?
Eddigi szavazatok: 45 db

Hírdetések

Mai látogatók: 3
Összesen: 9007
A Független Kisgazdapárt nem több, mint a magyar parasztság és a magyar kis- és középvállalkozások érdekképviselete. Ön kire számíthat Engelmann Józsefen kívül?
FKGP, párt, Kisgazdapárt, parasztság, érdekvédelem, Jobb Magyarország!
© 2017. Kisgazdák Lajosmizse