NEM TUDJÁK MIT CSELEKEDNEK
Idáigi életem folyamán magától érthetően - igaz szerényen gondolkodva - tettem fel magamnak a kérdést : mit adott nekem két ember testi vágyából fakadó élet ? Hetven százalékban fájdalmas küzdelmet, húsz százalékban némileg elfogadható életet és a maradék tíz százalék jelentette számomra a való világot.
EZ PISZOK ROSSZ ARÁNY. Csak feltételezni tudom, ennél azért bizonyosan vannak jobb arányokat felmutató emberek is. Extrém módon sajnálatos, amit hazánk politikusai a többségre utaló átlag "jólétet" jelenti, ami enyhén szólva MAGA A KICSONTOZOTT EMBERI CSONTVÁZ.
Ezeket a sorokat INTŐN, a mai fiatal generációnak fogalmazom meg, mert a mai világban ők a legjobban kiszolgáltatottak.
Sajnálatos makacsságuk, párosul a médiák, szenny telefonok, barátnők, haverok befolyásával és MIVEL EGY FIATALNAK MINDEN VICC ÚJ, belefutnak olyan aljas emberek hálóiba, ami az életükre végérvényesen pecsétet nyom. Hihetetlen módon megvezetik őket. Az istennek sem hajlandóak meghallgatni azokat, akik az életük során már minden buktatóval szembesültek. Egyszerűen a családjukban elhangzottakra a válaszuk : TI MÁS KORBAN ÉLTETEK, TI A JELENT NEM ÉRTITEK. Igen, én azért vagyok bizonyosan hülye, mert néha meg merem említeni - FIGYELJ ODA GYEREK, MERT EZEKET A BECSAPÓDÁSOKAT MÁR MEGÉLTEM ÉS NEKED nem kötelező ezen ÁTMENNI.
El kell mondanom, nagyon érdekes figura vagyok, mivel gyerekkori barátaim mind 15-20 évvel idősebbek voltak tőlem és szívesen hallgattam meg az időben előre haladottakat, őszölő embereket.
Dein nagyapám mondásai máig a fülembe csengenek - kis unokám, egyet véss a fejedbe, az életed során bekövetkezhető jelenség az infláció : akkor lakást, családi házat, telket, földet, tanyát, aranyat eladni nem szabad !!! Államkötvénytől, banki hiteltől, tőzsdei részvényektől olyan módon távolodj el, ahogyan csak lehet.
Élj szerényen, de gondtalanul. A szerénység nem paralel a szegénységgel. A lelki felszabadultság, függetlenség a hosszú élet titka.
A pénzhajsza megbolondít, nyomorba dönt. A magyar vállalkozók, saját maguk rabszolgái, mivel ha egy hétre nyaralni mennek, akkor is a cégük jár a fejükbe. Figyelmeztető, Magyarországon a válások száma Európában első helyen van. Miért ? Sajnálatosan, de a női nem konzumőrülete családi fészkeket romból szét. Mérlegelés nélkül hajtják férjeiket, sokszor saját magukat sem kímélik, hogy még egy szarral többjük legyen, de amikor a céljukat vérverejtékes munkával elérik, kiégnek és az odáig megszerzett létbiztonsági alapot jelentő házuk fedelét is elherdálják. Válás, válás, válás ! Ennyi egyedül élő nő, mint hazánkban van, ez már kimeríti a józan gondolkodás szintjét.
Legyünk vulgárisak ! A szabadság jog nem egyenlő a kemény bráner mértéktelenségével.
Hosszútávú egymás mellett élés lehetségessége összetett. Magától érthető, hogy egy házasságon belül az alkohol, drog, egyik lukból a másikba ugrás diagnózis, testi erőszak nem elfogadható egyik részről sem, ami valóban válást jelent, de a hétköznapi apróságok : a fogkeféd függőleges vagy vízszintes helyzete, a vonalkódos bugyi, vagy gatya fürdőszobába dobása, a koszos zokninak ágy alá dobása, az étkezési asztalról való tányérok, evőeszközök mosogatóba helyezésének elmulasztása nem okozhat akkora problémát, hogy egymás torkának kelljen esni.
EZEK NEM VÁLÓ OKOK ! Igen, de a mai fiatalokból a tolerancia leghalványabb lángja is hiányzik. Fiataljaink, a gátlástalan liberalizmust élvezve utasítanak el mindent. Olyan fogalmat, hogy parancs, nem ismernek. JÓTÉKONY JAVASLAT, EGY ÉV SORKATONAI HONVÉDSÉGET AZONNAL TÖRVÉNYBE KELL IKTATNI, HOGY A FIÚK, DE A LÁNYOK IS ALÁZATOT TANULJANAK. AMENNYIBEN A SZÜLŐI HÁZBAN EZ NEM MENT, MAJD A HONVÉDSÉG MEGTESZI AZ ÉLETHEZ SZÜKSÉGES ALÁZAT ALAPJAIT.
EGY FELMÉRÉSI ADATBÓL EREDŐ SZÁM : ezer magyar fiatal jelentkezett a francia idegen légióba, ebből összesen három volt alkalmas. Fiatal fiaink fizikai ereje egyenlő, egy nyolcvanéves ember puhányságával, amit húzni lehet, de tolni nem.
Ami még fájdalmasabb, a fiaink elnőiesedése. Mosnak, főznek, vasalnak, otthon gyereket nevelnek, már szoptatnak is. Azt nem veszik észre, az emancipáció a fejükre nőt.
Összegezve a tapasztaltakat, - SOHA NE ÜLJETEK FEL A MÉDIA NEVELÉSÉNEK, A LIBERALISTÁK EMBERISÉG ELLENES SZLOGENJEIKNEK, A PÉNZVILÁG SÁTÁNI TALÁLMÁNYÁNAK, A PÉNZHATALOMNAK.
MARADJATOK EGYSZERŰ EMBEREK, CSALÁDBAN ÖREGEDJETEK MEG. AZ ÉLETETEK SORÁN, BIZONYOSAN ELJUTTOK ARRA A PONTRA, HOGY SZERETET 50 ÉVI EGYÜTTLÉTE ARRA A PONTRA JUTTAT EL, HOGY FELTEHETŐ BETEGSÉG ESTÉN A MÁSIK TÁRSATOKAT TISZTESSÉGESEN ELLÁSSÁTOK ÉS HA KELL, AZ ÜRÜLÉKÉT IS KITAKARÍTJÁTOK ALÓLA. EZ IS EGY RÉSZE ÉLETÜNKNEK.
Az írottakat értékeljétek és ami szimpatikus fogadjátok meg.
Az életetek rövidsége nem engedheti meg, hogy a rosszat engedjétek be lelketekbe.
SAJÁT JÓ IRÁNYÚ TUDATOK ISTENE VEZÉRELJEN MINDNYÁJATOKAT A 2024-ES ÉVRE.
EZÚTON KÍVÁNOK SZEBB JÖVŐT : JOSEF ENGELMANN