Lelkek háborúja
2021 kapujában az emberi egoizmus, hatványosan felerősödve jelentkezett be. Legyen az egyénre szabott, vagy vallási, politikai indíttatású, mindenből az ÉN kép vázlata világlik ki.
Hogyan néz ki ez a mindennapokban.
Vegyük például a családot. Együtt élés szabályait, maga az egyén egoizmusa irányítja. Itt lép életbe a "nadrágviselés" teóriája. Ki, kinek az akaratán kerekedik felül. Képzeljék el, amikor több gyerek születik és ők is érvényesíteni akarják saját akaratukat. Ebben a pillanatban beindul az érdekek harca, csupán az a kérdés merül fel, kinek van erősebb idegrendszere.
Egy társadalom mikronnyi része a család, de amennyiben már ott nincsen rend, mit várhatunk egy tízmilliós lélekszámú társadalomtól?
Az idáigi megállapításra kellene megfelelő gyakorlati válaszban megoldást találni.
Az érdekek harcát kellene szűkíteni, éspedig úgy, hogy azt a közeget, amiben élük, kellene élhetőbbé tenni.
Az ellentéteket kell elsősorban leépíteni, amik :
- családban a gyermek neveléssel, ki ki szeressen jobban
- a bölcsődei nevelés ellenszegül a családi neveltetéssel
- óvodai nevelésben a társadalmi élethez való felkészítés
- iskolai tanítással a személy szellemi fejlődésére
- egyetemi hallgatók liberalizmusa
- amikor a tudásra rátelepszik a politika
- ebben a pillanatban előtérbe kerül a lélekvesztés
- vallási, politikai alárendeltség
- az egyén ELVESZÍTETTE SAJÁT MAGÁT ÉS AZT VESZI ÉSZRE - ez már nem is én vagyok.
Így kerülnek emberek milliói a lélek útvesztőjébe. Itt jönnek képbe a vallások, politikai tömörülések, akik azonnal utat ajánlanak fel a lélek mentésre. A csapda elkészült, a legyengült, megtévelyedett szellem kihasználhatóvá vált.
Nagyon sajnálatos, de összegzésben EZ A KÉP NYERT ÉRVÉNYT A MAI VILÁGUNKRA.
Ami még borzalmasabb, hogy a karizmatikus, széles látókörű kis létszámú embereket, a többségi lélekvesztők kiközösítik. A vallás és politikai vezérek, ezeket az embereket ellenség képpel ruházzák fel, amit a gyenge befolyásolt lelkületűek magukévá tudnak be. A FÉLREVEZETETTEK SZÁMA, NAPRÓL NAPRA CSAK NŐ, AMI EGY EGÉSZSÉGES TÁRSADALOM KIÉPÍTÉSÉT TELJES MÉRTÉKBEN MEGSEMMISÍTI.
2021-es évre nagy változást nem látok, de a remény hal meg utoljára, tehát legyünk végre békés lelkű egymás mellett élők. Ne háborúzzunk a családban, a társadalomban, próbáljunk egyszerűen embernek megmaradni. Higgyék el, ezen az úton eljuthatunk a megbékéléshez.
Isten óvja Magyarországot. Isten, Haza, Család eszmeisége vezérelje Önöket 2021-ben.
Szebb jövőt kívánok minden honfitársamnak. Ahhoz, hogy valóban boldog újévet mondhassak, még az idő nem érett meg, de adjunk sanszot egy szebb jövőnek.
Engelmann József