Üdvözöljük oldalunkon!

Magyar, vagy Orbán
Eddigi szavazatok: 28 db

Hírdetések

Összes látogató: 36886

Korrupció, ahová csak nézünk

2018-01-30
Adminisztrátor
692
Állításom szerint véletlenek nincsenek, feltehetően Isten tette elém ezt az ügyet is. Németországban, ennek a  japán cégnek Hamburgban volt, vagy van is a központja. Mára nem tudom hogyan állnak,de akkor 1988-ban a következő esemény történt. Magyarországon ezek a hangszerek elérhetetlen árban voltak, ritka ember, vagy állami beruházás tudott erre pénz áldozni. Így volt számomra adott a helyzet. Felkerestem az Oktatásügyi Minisztériumot és közöltem velük, én a magyar iskolákat a zeneoktatás céljára felszerelem ennek a japán cégnek a termékeivel. Az ott dolgozó osztályvezető elmondta: - kitűnő az ötlet, de mi maga egy isten? Mi nem tudunk fizetni! Erre én elmondtam: - az iskolákba 3-4 hangszert kihelyezek, ezen folynak nappal a zene, ének oktatások, de esténként az én költségeimmel megfizetett zenetanár oktatná a privát tanulókat, aminek költsége a tanulni vágyót terhelné. Így kompenzálható lenne részemre a megelőlegezett pénzem. Osztályvezető : - rendben van, tegyünk egy kísérletet és amennyiben egy iskolában bizonyossá válik ennek a működése, kiterjesztjük országos szintűvé. Ami egy kicsit nehézséget okoz, sajnos ez még szocializmus, ahol ilyen kereskedelmi megoldások egy kézben vannak, annak a cégnek a neve TRIÁL . Rövid időt töltöttem Magyarországon, sietnem kellett vissza németbe. A japán cég vezetőivel tárgyalást kezdeményeztem, aminek tárgy a hangszerek voltak. Részemről intézett kérdés volt: - amennyiben a németországi elfekvő raktárkészleteket számomra 50% kedvezménnyel eladják, megveszem. Önök ezeket már nem tudják értékesíteni, mert kifutott typusok. A cég vezetés nagyon meglepődött az ajánlatomon, főleg amikor megtudták, hogy ezeket a hangszereket iskoláknak akartam rendelkezésére bocsátani . Ott helyben döntöttek, mert  azonnal felismerték, ebben óriási ingyen reklám is van. Az  elképzelésemen túlmenően, az 50% kedvezményen felül a németországi árú kivitelkor még 14% adókedvezmény illetett meg. Megkaptam az árú készletet és egyebekben egy munkaszerződést a céghez. A közelgő frankfurti hangszer kiállításon kellett dolgoznom, mint propagandista. Én a japán cég ajánlatát azonnal elfogadtam. Nos egy maradt hátra, mint a TRIÁL magyar külkereskedelmi céggel kellett kapcsolatot felvenni. Először telefonon próbáltam meg olyan személyt találni, akik kompetens a német árú beszállításának engedélyezésére.  Németországból felhívtam a TRIÁL német üzletkötőjét,de a titkárnője vette fel a telefont. Tessék. Erre én, - bemutatkoztam és kértem kapcsolja az osztályvezető Dr. V-mét. Titkárnő válasza: - bocsánat értekezleten van, hívja később. Ez meg is történt, akkor már tudta a titkárnő kapcsolni Dr. V-nét. Felvette a telefont. Bemutatkoztam, amire ez a nőszemély ordenáré hangon üvöltött.: - mit képzel maga, szórakozzon anyjával, maga innen hív a sarki fülkéből! Otthon a telefonunk ki volt hangosítva, mindezt feleségem is hallotta. Mindketten lemerevedtünk, mert ilyet még nem hallottunk. Egy üzletkötő ilyen hangon? Én éppen le akartam tenni a készüléket, de azért a következőt mondtam ennek a perszónának: -tuja, ha én innen vívom, akkor miért kezdődik a telefonszámom 0049-es előhívószámmal? Bemondtam neki 6131/ 475-981. Erre nagyon megijedt és elkezdett dadogni. - Bocsánat, nagyon ideges vagyok, most jöttem ki egy értekezletről, de megadom a privát telefonszámomat, hívjon fel. ÍGY NYÍLIK MEG A MAGÁN ZSEB, AMIT CSAK PRIVÁT TÁRGYALÁS ÚTJÁN LEHET MEGTÖLTENI ÉS AKKOR MŰKÖDIK AZ ÜZLET. Én soha senkivel nem tárgyaltam priváton, mert tudtam, CSAK A PÉNZ ÉRDEKŰ LESZ A BESZÉLGETÉS VÉGE. Erre vonatkozóan, CSUPÁN EGY FELTÉTELEZÉS. Dr. V-né kommunista kapcsolatai nem tették lehetővé, hogy az Oktatásügyi Minisztériumot megkeresve érdeklődjön?  Talán az elutasítás visszanyúlik Dr. V-né kezéig???
Én, minden esetre megköszöntem a lehetőséget.

Ezután feleségem egyből azt mondta, : - ez a korrupt nő, csak a saját zsebét akarja megtölteni, ne tárgyalj vele, felejtsd el az egészet. Két hónappal később kaptam egy levelet a Oktatásügyi Minisztériumtól, amiben hivatkozással, hogy az iskolák nincsenek biztosítva, nem tartják jónak ha privát személy holmijaira nekik kell felügyelni. Elutasították a lehetőséget. Engem csak az bántott, hogy ebből az gondolatból eredő pénzügyi lehetőséget, annak a családnak akartam felajánlani, akik gyászukban emlékeztek édesapjukra. El szerettem volna indítani álmaikat, egy konzervipari kis céget.
Higgyék el egyszerűen csoda, hogy a múlt társadalmi rendszer fertője mai napig közöttünk van ? Csodák nincsenek, éppen ezért a Független Kisgazda-,Földmunkás -és Polgári Párt mindent megtesz annak érdekében , hogy felszámolja a magyarországi korrupció elérhető személyeit.

Ne haragudjanak rám, hogy eltértem az egyetemi városok élelmezésével kapcsolatban , de a következő írásban azt vesézzük ki.

Bort Búzát Békességet kíván Önöknek a Kisgazdapárt és Engelmann József

Üdvözöljük oldalunkon!

Magyar, vagy Orbán
Eddigi szavazatok: 28 db

Hírdetések

Mai látogatók: 3
Összesen: 9007
A Független Kisgazdapárt nem több, mint a magyar parasztság és a magyar kis- és középvállalkozások érdekképviselete. Ön kire számíthat Engelmann Józsefen kívül?
FKGP, párt, Kisgazdapárt, parasztság, érdekvédelem, Jobb Magyarország!
© 2017. Kisgazdák Lajosmizse