Üdvözöljük oldalunkon!

SZERETNE ÖN VALÓDI FÜGGETLEN ÖNKORMÁNYZATOT ?
Eddigi szavazatok: 224 db

Hírdetések

Összes látogató: 21789

Komoly aggályok az agráriumban

2020-05-09
Adminisztrátor
446
Komoly aggályok az agráriumban című írásban a Független Kisgazdapárt, mint korábbi figyelmeztető jelenik meg. Kérjük olvasóinkat vegyék komolyan ezt az anyagot, mert jelen álláspont szerint az évtizedek óta megváltoztatott éghajlati viszonyok, élelem genetika, az agrárium rossz irányú politikai vezetése összetetten eljuttatta az emberiséget, -minket magyarokat is,- hogy szervezetünk immunrendszere felmondta a szolgálatot és így lett képes egy vírus bennünket is térdre kényszeríteni.
Egy amerikai tudós a minap kijelentette - a megbetegedések, halálozások annak köszönhetőek, hogy szervezetünk megváltozott immunrendszere képtelen védekezni. Továbbá elmondta - nem oltóanyagban kell gondolkodni, hanem a táplálékláncot kell visszaállítani az elődeink élelmiszer fogyasztási kultúrájához.
Mi független kisgazdák, az utóbbi két évtizedben folyamatosan könyörögtünk a mindenkori politikusainknak, - gyökeres változásra van szükség az élelmiszer termelésben. Vissza kell térni az 1900-as években termesztet kultúrákhoz, a hibrid vetőmagokat el kell tenni talonba, vagy nyugodtan felejtsük el őket.
A hozamnövekedést, növényi ellenállóságot mesterségesen, laboratóriumokban hozták létre. Ezekre a növényekre a külső megváltozott éghajlat, maga a napfény (uv hatás) olyan élettani terheket rót, hogy a belső értékeik - vitaminok, ásványi sók, stb. - majdhogy értéktelenné váltak a szervezetünknek. Korábbi írásainkban, elsőnek az állatoknál figyeltük meg, hiába etettük őket hagyományos takarmánnyal, nem fejlődtek, de amennyiben az előre bekevert tápokat kezdtük etetni, 4 hónapra 110kg-os lett egy hízó, 8 hétre 2-3 kilós egy hibrid csirke. 
Azt gondoljuk, az emberek tisztában vannak avval, hogy túladagolt fehérjékkel, -emberben proteinokkal - lehet izomtömeget fejleszteni, növelni. Nézzük meg a testkultúra lovagjait. Kigyúrt, mesterségesen bevitt izomtömeg növelő szerek hatására néznek ki úgy, ahogy. Emlékeink nem csalnak, a daganatos betegségek a túlzott fehérjék bevitelre, majd azok gátlástalan osztódására vezethetők vissza.
Száz szónak is egy a vége, a Független Kisgazdapárt ismételten felkéri a politikai vezetést és a laboratóriumok "koronázott lovagjait" , vessenek végett ennek az ámokfutásnak és gödöllői egyetem, szegedi egyetem gén megőrző bankjaiból, laborjaiból vegyék elő a régi őshonos vetőmagokat és kezdjünk elölről mindent. Az őshonos állatokat ki kell helyezni a parasztsághoz és vissza kell állítani a régi parasztudvarokat. Ismét be kell lakni a vidéket, tanyákat.
Emlékeztetnénk Önöket, az új gyümölcsfák bevezetésére. Az ember érdeke, hogy ne kelljen létrázni, alacsony növekedésű fákat kísérleteztek ki. Itt az eredménye. Semmitmondóak, mert a fák koronái nem nőttek meg, a locsoló rendszeren keresztül a gyökérzet nem lefelé a vizet kereste, hanem a föld felszíne felé haladt a mesterségesen táplált víz irányába. A talajvíz rohamos csökkenésével ezek a fák, a fejletlen gyökérzetük miatt 10 év után kiszáradásnak indultak. Amennyiben azt számolják, egy gyümölcsös beállítása több millióba kerül, az első 4 évben alig van értékesíthető termés, majd némely évben beköszöntött fagy, valamint a ráfordítások a paraszt gazdák költségei nincsenek arányban a bevétellel. Dolgoztak a semmiért. A pofátlan kereskedőkről nem beszélve.
Nesze neked magyar paraszt. Termelj, hogy dolgozhass, miközben a "laborlovagok" mossák kezeiket, a politikusok társaságában, nem kis pénzért. 
A Független Kisgazdapárt lajosmizsei szervezete szívesen meghívja a politika és a tudomány képviselőit, médiákat, valamint a civil érdeklődőket, hogy ennek az írásnak alapjáról személyesen meggyőződhessenek.
Nem blöffölünk ! Higgyék el, mihamarabbi változásnak, REFORMNAK KELL BEKÖVETKEZNIE, HOGY AZ EMBERISÉG TOVÁBB ÉLHESSEN.
Bort, Búzát, Békességet kíván Önöknek a lajosmizsei kisgazdapárt. 

Üdvözöljük oldalunkon!

SZERETNE ÖN VALÓDI FÜGGETLEN ÖNKORMÁNYZATOT ?
Eddigi szavazatok: 224 db

Hírdetések

Mai látogatók: 3
Összesen: 9007
A Független Kisgazdapárt nem több, mint a magyar parasztság és a magyar kis- és középvállalkozások érdekképviselete. Ön kire számíthat Engelmann Józsefen kívül?
FKGP, párt, Kisgazdapárt, parasztság, érdekvédelem, Jobb Magyarország!
© 2017. Kisgazdák Lajosmizse