Üdvözöljük oldalunkon!

SZERETNE ÖN VALÓDI FÜGGETLEN ÖNKORMÁNYZATOT ?
Eddigi szavazatok: 229 db

Hírdetések

Összes látogató: 22560

Keleten is van élet

2024-05-09
Adminisztrátor
97
Ebben az írásunkban olyan közleményt bocsátunk a magyar társadalom számára, amit valójában nem tudhatnak.
Ez a történet, kb.2001-ben játszódott le, amikor a Független Kisgazdapárt a Fidesszel alkottak koalíciót.
Egy nagyon érdekes esemény kapcsán, Torgyán József parlamenti felszólalásában említést tett a magyar kínai kapcsolatok megerősítésére. Abban az időben hazánk függetlensége megengedhetővé tette volna, hogy Kínával szorosabb gazdasági kapcsolatot teremtsünk. Előzetes alsó szintű előkészítő tárgyalás során,a kínai javaslat egyik sarkalatos pontja volt, hogy Magyarország vámszabad terület legyen. Kínai szándék szerint, elkívánták volna érni, hogy termékeik, vámmentesen juthassanak hazánkba, majd európai piacra. Ennek fejében, Kína a magyar államadósságot kiegyenlítette volna és új technológiák bevezetését ajánlották fel, gyárak telepítésével. 
A gazdasági töke beáramlással, Magyarország hihetetlen fejlődésnek indulhatott volna. Ezt a torgyáni felvetést a Fidesz nevetségesnek tartva elutasította, olyan indokkal - nem képzelik, hogy kommunista vezetésű állammal szóba állunk !
Nos, tisztelt fideszes narancstermelők! Amennyiben Önök korábban a kínai javaslatokon elgondolkodtak volna, ma Magyarország, Európa leggazdagabb országa lehetne.
Nem! Nekünk a nyugati gyarmatosítók kellettek, aminek kapcsán beléptünk egy olyan HAZUG, LIBERÁLISOK VEZETTE MÓKUSKERÉKBE, AKIK miatt ma Orbán Viktor végre megvilágosult és 23 évvel megkésve KÖVETNI KEZDTE A KISGAZDÁK JAVASLATÁT - KÍNÁVAL KELL SZOROS GAZDASÁGI KAPCSOLATOT TEREMTENI.
Kína, Oroszország, India, Pakisztán, Dél-Korea, Japán - lehet az új MAGYAR ÚT.
Ezeknek az országoknak vezetői, nem akarják saját ideológiájukat ránk erőltetni, ŐK VALÓBAN A KAPITALISTA SZEMLÉLET SZERINT KÍVÁNNAK EGYÜTTMŰKÖDNI, AKÁR A MAGYAROKKAL IS.
PIACGAZDASÁG TÖRVÉNYEI ÉRTELMÉBEN, EZT AZ ÚJ GAZDASÁGI TÁRSULÁST MEG KELL BECSÜLNI. MINT LÁTHATJÁK, KEVESEKNEK ADATIK MEG, HOGY ÚJ LEHETŐSÉGEK KAPUJÁT TÁRJÁK A MAGYAR TÁRSADALOM FELEMELKEDÉSÉHEZ.
SZINTE EGYEDIKÉNT KEZELNEK. AZ EURÓPAI UNIÓNAK A MEGALKUVÓ LENGYELEK KELLENEK, NEKÜNK JÓ LESZ A KELETI NYITÁS. HIGGYÉK EL, BIZTONSÁGOSABB, mint Lengyelországon telepített amerikai atomfegyverek.
ISTEN ÓVJA HAZÁNKAT.
L.K.

Üdvözöljük oldalunkon!

SZERETNE ÖN VALÓDI FÜGGETLEN ÖNKORMÁNYZATOT ?
Eddigi szavazatok: 229 db

Hírdetések

Mai látogatók: 3
Összesen: 9007
A Független Kisgazdapárt nem több, mint a magyar parasztság és a magyar kis- és középvállalkozások érdekképviselete. Ön kire számíthat Engelmann Józsefen kívül?
FKGP, párt, Kisgazdapárt, parasztság, érdekvédelem, Jobb Magyarország!
© 2017. Kisgazdák Lajosmizse