Üdvözöljük oldalunkon!

SZERETNE ÖN VALÓDI FÜGGETLEN ÖNKORMÁNYZATOT ?
Eddigi szavazatok: 213 db

Hírdetések

Összes látogató: 19505

Hitetlenek

2022-12-24
Adminisztrátor
144
Magyar tv. ben sugárzott tudományos adásban elhangzott -   a zsidó törvények értelmében, a fiú gyerekeket, egyhetes korukban, körül metélik.
Evvel szentesítik, hogy a kisember, zsidóság örök érvényű tagja, híve legyen. 
Mi történt Jézus születésének egy hetében. Öt is körülmetélték. Ennek kapcsán, milyen konklúziót von le az azóta egzisztáló emberiség ?
TISZTÁN ÉRTHETŐVÉ VÁLT, MIÉRT FESZÜL EGYMÁSNAK A ZSIDÓSÁG A KERESZTÉNYEKKEL SZEMBEN. KÖVETELÉSSEL ÉLNEK.
A keresztényi egyház és eszméje, arra a zsidó származású emberre alapozza vallását, akit a maga a zsidó nép feszíttetett keresztre. A történelmi visszatekintésben feltételezhetjük, az akkori zsidóság, mindannak ellenére, hogy Jézus csak a jót, emberséget hirdetett, annak ellenére, keresztre feszíttetett.  
Jézus korábbi tanaiban a keresztelkedést, a keresztényi hit szentesítését, vízzel oldotta meg, nem a zsidó vallás általi fiúgyerekek körülmetélésével.
Néhány száz év elteltével, bizonyos körök a Jézusi eszméket kihasználták és létrejött egy addig ismeretlen közösség. Megerősödésüket, keresztes hadjáratokkal biztosították, több millió embert gyilkoltak meg. A római katolikus vallás, pápájukon át és a világ minden pontján kihelyezett bíborosokkal befolyásukat növelték. A mindenkori koronázások jogát "ISTEN NEVÉBEN" magukhoz ragadták. Azonnal kialakult egy függőség a római katolikus egyház és a mindenkori királyok között. Európában beindult inkvizíciós vonulat, kegyetlen munkát végzett. Ez valahogyan úgy festett, mint a XX. században a kommunisták vérengzései, : akik nem közöttünk, sorainkban vannak, azok ellenségek.
Arra is vigyázott a Vatikán, hogy a tudományt saját eszközeként használja és nem engedte meg a felvilágosulás leghalványabb jelét sem.
Akik tudománnyal foglalkoztak, vagy más oktatási anyaggal próbálták a társadalmat felvilágosítani, azok ellen, azonnal erőszakkal eljárást indítottak, sarlatán - izmussal, boszorkány -izmussal vádolták meg őket. A végkimenetelük rendszerint, lefejezés, karóba húzás, kerékbe törés volt. EZT TERMÉSZETESEN A KERESZT FELEMELÉSE ÉS ISTEN NEVÉBEN TETTÉK. Az akkori társadalmakat ilyen módszerekkel félemlítették meg, tartották kordában.
ÉVEZREDES VALLÁSI ELLENTMONDÁS URALJA EURÓPÁT.
Mint közismert, a Vatikán igehirdetése Európában rohamosan gyengül. Sokakban felmerül a kérdés : amennyiben Jézus körülmetélt zsidó ember volt, akkor a keresztényi egyház, hogyan tart jogot és hagyja mai napig  érvényben a Jézusi keresztelkedést ?
MAI TÖRTÉNÉSEKRE RÁVILÁGÍTVA, EZ ÚGY FEST, MINT A " MAGYAR KÖZTÁRSASÁG VAGY CSAK MAGYARORSZÁG ". 
Netalán Vatikán a világ uralmi hatalomgyakorlásában a háttérben megegyezett a zsidósággal ? A vallásmegosztók között, szemet lehunyva megtűrik egymást, aminek költségeit a társadalmakkal fizettetik meg ? HOGY A LÚD KÖVÉR LEGYEN, EHHEZ A POLITIKAI INGYENÉLŐK IS BECSATLAKOZTAK, TEHÁT A VILÁG HATALMI FELOSZTÁSÁBAN, A HELYZET ÚGY NÉZ KI, -  TÖBB KIADÓ HELY NINCSEN. 
A vallási gondolatsor elemzése arra utal, mi mindannyian zsidók vagyunk, mert Jézus szerinti keresztelést, mint körülmetélt zsidó tette, tehát eszméjét nem lehet jogerőre emelni.
A katolicizmus valóságtartalmát időszerű lenne valóban a társadalmak elé tárni. Lehet, hogy egy őszinte forradalmisággal többre mennének.
EGY DOLOG MEGKERÜLHETETLEN TÉNYEKEN ALAPSZIK : AZ EMBERISÉG ÖSSZESSÉGÉBEN EGY MEGVEZETETT NYÁJ. RENDÜLETLENÜL FELÜGYELVE, HAZUGSÁGBAN ÉLÜNK.
EZ VAN NAPJAINKBAN IS. SEMMI NEM VÁLTOZOTT.
SAJNÁLATOSAN  ISTENT ÉS JÉZUS NEVEIVEL VISSZAÉLNEK. EZ ÉPPEN OLYAN, MINT LUTTER MÁRTON, MARX - ENGELS MŰVEIBEN FOGLALTAK. DEMOKRÁCIA, TÁRSADALOM CENTRIKUS ALKOTMÁNY, NÉPÉRDEK MINDENEK FELETT, EGYENLŐSÉG, TESTVÉRISÉG, ...

ÖNÖK SZERINT, EBBEN A TÁRGYKÖRBEN AZ ELMÚLT 2 EZER ÉVBEN TÖRTÉN POZITÍV VÁLTOZÁS ? EZT A KÉRDÉST VÁLASZOLJÁK MEG AZ OLVASÓK. MINDEN ESETRE A VALLÁSI KÉRDÉSEKET KELL MIELŐBB MEGOLDANI, HOGY A VILÁGBÉKE LÉTREJÖHESSEN.
I. J. angyalok
  

     
 

Üdvözöljük oldalunkon!

SZERETNE ÖN VALÓDI FÜGGETLEN ÖNKORMÁNYZATOT ?
Eddigi szavazatok: 213 db

Hírdetések

Mai látogatók: 3
Összesen: 9007
A Független Kisgazdapárt nem több, mint a magyar parasztság és a magyar kis- és középvállalkozások érdekképviselete. Ön kire számíthat Engelmann Józsefen kívül?
FKGP, párt, Kisgazdapárt, parasztság, érdekvédelem, Jobb Magyarország!
© 2017. Kisgazdák Lajosmizse