FKgP választási erednénye Lajosmizsén
Maximális köszönet a lajosmizsei azon választóknak, akik a Független Kisgazdapártra szavaztak. Ők nagyon jól tudják mit jelent egy agrárpárt, éppen abban a környezetben, ahol az élelmiszer termelés adja az emberek megélhetését.
El kell mondanunk, egy fillér nélkül, saját erőből kampányoltunk. Engelmann József polgármester-jelölt 3,26%-ot ért el, a nyolc választókörzetben az FKgP jelöltek 5,91%-ot. Ezt az eredményt a semmiből teremtette elő hét tisztességes ember, akik a Lajosmizseieknek olyan programot készítettek, ami a városnak maradandó lett volna.
Isten áldja meg: Bártfai Róbertet
Sávai Lászlót
Csorba Valériát
Oláh Attilát
Nagy Gyulát
Bernula Edinát
Nagy Miklóst
akik, Önökért akartak tenni. Ezek az emberek a városunkért akartak tenni, Ők megértették mi a legnagyobb kihívás Lajosmizsén. Munkájukért maximális köszönet.
Sajnos, evvel szemben az emberek nem érzékelték, nem mérték fel, amit éppen napjainkban Áder János köztársasági elnök az országunk, Európa érdekében propagál, - a tiszta víz értékét.
Lajosmizseiek, a Lajosmizse önkormányzata a tűzzel játszanak, hogy egy olasz embernek hagyják, hogy a kitermelt ivóvizünket óriási haszonnal külföldön és itthon értékesítse.
Tegnapi napon a lajosmizsei önkormányzat dísztermében tettek esküt az új képviselők, valamint a polgármester. Az eskü szövege tartalmazta: a magyar alaptörvényben foglaltakat magamra nézve és munkám során elismerem, betartom, betartatom. KIJELENTETTÉK - ESKÜSZÜNK !!!
Nos, HA ISMERNÉK A MAGYAR ALAPTÖRVÉNYBEN FOGLALTAKAT, AMELY RENDELKEZIK A TISZTA ÉLELMISZERRŐL, VALAMINT A TISZTA IVÓVÍZRŐL, AKKOR ÁTGONDOLTABBAN TETTEK VOLNA ESKÜT.
Tudni kell, ami a földünk felszíne alatt 20 centiméterrel mélyebben van, bármely ásvány, az a magyar állam tulajdona, ami egyenlő- a magyar nép összességével.
Nagyon sajnálatos, hogy Lajosmizse közigazgatására felesküdött 12 embernek fogalma sincs a magyar alaptörvényekről, mert ha ismernék, nem tettek volna esküt. A NEM TUDÁSUK MIATT, EGY OLASZ NAPI 15-20 KAMION VIZET SZIVATTYÚZIK KI LAJOSMIZSE KÖRNYEZETÉBŐL, AMI ODA FOG VEZETNI, -nincs olyan ami egyszer el nem fogy.
Ésszel lajosmizseiek! A Független Kisgazdapárt és tagságunk, minden eszközt megragadunk, hogy a magyar alaptörvényt betartassuk. Ezt elvárjuk a lajosmizsei polgármestertő és a képviselőktől is, MIVEL ERRE TETTEK ESKÜT !!!
ENGELMANN JÓZSEF NYÍLT LEVÉLBEN FORDULOK A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ELNÖKÉHEZ, HOGY VIZSGÁLJA FELÜL A LAJOSMIZSEI HELYZETET.
Kérem a lajosmizsei állampolgárokat kezdeményemet támogassák.
Bort, Búzát, Békességet kíván Önöknek Engelmann József és a lajosmizsei kisgazdapárt.