Üdvözöljük oldalunkon!

SZERETNE ÖN VALÓDI FÜGGETLEN ÖNKORMÁNYZATOT ?
Eddigi szavazatok: 213 db

Hírdetések

Összes látogató: 19522

Első kézből

2019-05-07
Adminisztrátor
650
Kicsit hosszúra fogom az írást, mert a magyarok többsége nem tudja, - miért tették partvonalra a Független Kisgazdapártot. A kivitelezőket is meg kell említeni, mert közöttünk élnek.

- 1945 a Független Kisgazdapárt konzervatív, nemzetben gondolkodó párt, aki az országot a romjaiból kettő év alatt elindította, hogy a magyar nép megélhetése biztosított legyen. A gyors földosztással megindulhatott az élet.
- 1946-os választásokon a párt többséggel nyert. Igaz ennek meg lett a böjtje, - Kovács Bélát a kommunisták a szovjet megszállókkal elhurcoltatták. Már akkor gyilkolták ezt a pártot, csak ott, ahol lehetett.

IDŐBEN UGRUNK 1989

-1989 Vörös Vincze a párt bejegyzést frissítette, mert előtte a pártot nem törölték, csak konzerválták.
-1990 -1993 között személyi harc folyt az elnöki pozícióért, ahol a testnevelési főiskola előadó termében dr Torgyán József erőből átvette a hatalmat. A következő szöveggel szédítette meg a jelenlévőket, - RUSZKIK HAZA! A jelenlévők azonnal, meggondolatlanul, örömmámorban, a szocializmusban tanult személyi kultuszából fakadóan, - Torgyán, Torgyán, Torgyán, - ovációban törtek ki !!! Így lett Ő a párt elnöke. Miért kellett a hatalomnak Torgyán ? Józsi Bácsi zsarolható volt a múltjára tekintettel. De tudni kell a többi politikus is egy kutya kölkei voltak, - a kommunistáké.
-1998 Torgyánék összeborulnak a Fidesszel. Orbán Viktor, Torgyán József egy V. kerületi személy - T.Gy.- lakásán, a két fordulós választásnál,amikor 76 képviselő jelöltje a Független Kisgazdáknak versenyben volt, megállapodtak, - Torgyán miniszterségének az ára, vissza kell léptesse a 76 képviselő jelöltet a Fidesz javára. Itt adta el Torgyán József a Független Kisgazdapártot. Így lett miniszter. Innen számítva, egy 27%-os pártot Torgyán leamortizálta. Ahhoz, hogy gyengítse a pártot, - zsidózott, cigányozott, "kurvák országának" nevezte Magyarországot, tehát a beépített munkásságát tökéletesen végezte.


-2002 Torgyánt, a saját tagsága, erőszakkal dobta ki párt székházából. Itt lett vége az Ő pályafutásnak, de sajnos akkora károkat csinált ennek a konzervatív , nemzeti pártnak, hogy belerokkantunk. Egy 27%-os párt a 2002-es választáson nem érte el az egy százalékot. EZ IS KÉTSÉGEKET ÉBRESZT. Ilyen valójában nem létezik, hogy minden kisgazda szavazó elpártolt? Itt is valamiféle választási csalást lehet feltételezni.


-2002 után a kommunista liberralista banda, szemet vetett a párt országos székházára, mert tudták nagy érték és annak eladása után, abból a pénzből egy tisztességes kisgazda társulat fel tudja építeni a pártot. Ennek a megakadályozására már az akkori Fidesz is beszállt a játszmába.
- 2002 után elnöki aspiránsok hadakoztak, hogy ők adhassák el a székházat, amiből némi összeget le lehet nyúlni. Felsorolt elnököcskék: dr.Réthi Miklós, dr. Deák József, Kovács István József, Hegedüs Péter, Balogh Károly és ma bejegyzett elnök: Hajdara Roland, aki megpróbálja a pártot valóban építeni, de nem könnyű helyzetben van. Egy bizonyos, hogy Torgyán József a 53 I & S Kft. bízta meg a székház eladásának kizárhatóságának jogával, de a végrehajtó egy kanadai érdekeltségű cégnek akarta eladni, majd Hegedüs Péter és kebelbarátja Tóth István a Média Center Campona cégnek adta 1 milliárd 325 millióért. Közbenső meglepetés: Deák József közben Balogh Károlynak a Doting ingatlan közvetítőnek is teljes jogú értékesítési kizárhatóságot adott. Balogh, hogy Hegedüs el tudja adni a házat, megegyeztek 125 millióban és így permentes lett az ingatlan. Balogh Károly felvette a pénzt, hogy ezután adózott-e azt nem tudjuk.
A büdös kálvária miatt,a Média Center Campona csoport visszalépett és papíron lezongorázták, hogy a székház egy húszon négy órára visszakerül a párt tulajdonába, de egy 500 ezer forinttal megalapított MIGDÁL nevezetű ismeretlen holland postaláda cím azonnal megvette. A földhivataltól ismerté vállt, ezt a szerződést titkosították. Tehát egyértelmű volt a gazdasági támadás a Kisgazdapárttal szemben.
Ezeknek az ügyeknek bírósági úton akartunk végére járni, de a BÍRÓSÁGOK MINDEN LEHETŐSÉGET MEGAKADÁLYOZTAK. Ügyészségek nem emeltek vádat, miközben joguk lett volna! Kovács Árpád az akkori Számvevő szék elnöke a vizsgálatot elutasította, -TEHÁT TISZTÁN LÁTSZOTT ITT VALAMI TELJES KÖRŰ ÖSSZEFOGÁS VAN A FÜGGETLEN KISGAZDAPÁRTTAL SZEMBEN.
A fentiekben felsorolt nevek egyikéért sem tenném a tűzbe a kezem. Kérdések: mit kerestek a kisgazdapártban, ki küldöttei lehettek ők? Mit jelentsen az, hogy Kövér László házelnök, Horvát János kisgazda lelkületű parlamenti képviselőnek a következőket mondta , - ameddig én vagyok a házelnök, garantálom nem lesz Kisgazdapárt !!! Ez lenne a Fidesz-KDNP demokráciája ? Köszönöm, hogy végig olvasták ezt az írást. MA, IGEN IS VAN KISGAZDAPÁRT ÉS EGYÜTTES KONZERVATÍV ERŐVEL, - A MI HAZÁNK MOZGALOM ÉS MIÉP-PEL KARÖLTVE LÉPÜNK ISMÉT  MAGYARORSZÁG POLITIKAI PORONDJÁRA. A tisztességnek egyszer győzedelmeskednie kell!!!Ez nevezhető, HARMADIK ÚTNAK, hogy a választóknak ne csak a Fidesz-KDNP-re kelljen szavazni, ha változást akarnak. "A bevándorlás engedélyezése nem a mi tárcánk". Bízzanak bennünk! Isten, Haza, család együttes oltalmával MAGYARORSZÁGÉRT!

Engelmann József

Üdvözöljük oldalunkon!

SZERETNE ÖN VALÓDI FÜGGETLEN ÖNKORMÁNYZATOT ?
Eddigi szavazatok: 213 db

Hírdetések

Mai látogatók: 3
Összesen: 9007
A Független Kisgazdapárt nem több, mint a magyar parasztság és a magyar kis- és középvállalkozások érdekképviselete. Ön kire számíthat Engelmann Józsefen kívül?
FKGP, párt, Kisgazdapárt, parasztság, érdekvédelem, Jobb Magyarország!
© 2017. Kisgazdák Lajosmizse