CSUPÁN JÓINDULATÚ TÚLÉLÉS
ORSZÁGUNK LAKOSSÁGÁNAK NAGY RÉSZE, MINDANNAK ELLENÉRE, HOGY SAJÁT BŐRÉN TAPASZTALHATJA MEG BOLYGÓNK IDŐJÁRÁSI VISZONTAGSÁGAIT , MINTHA SEMMI NEM TÖRTÉNNE.
SAJNÁLATOSAN TOVÁBBI VISELKEDÉSEIKKEL SEM KÍMÉLIK SAJÁT MAGUKAT, SEM TÁVOLABBI KÖRNYEZETÜKET.
MEGGONDOLATLANUL, MÉRTÉKTELENÜL UTAZNAK, NYARALNAK, BULIZNAK, SZINTE KIZÁRÓLAGOSAN CSAK A MÁNAK ÉLNEK.
EHHEZ KAPCSOLÓDÓAN, TEGYÜNK FEL EGY HÚSBA VÁGÓ KÉRDÉST !!!
MILYEN ALAPOKRA HELYEZETTEN ÖSZTÖNZI A POLITIKA, HOGY FIATALJAINK GYEREK ÁLDÁSSAL JÁRULJANAK LAKOSSÁGUNK LÉLEKSZÁMÁNAK MEGTARTÁSÁRA, VAGY BŐVÍTÉSÉRE ? A POLITIKAI KLIENTÚRA FELELŐSSÉGÉNEK KELL LEGYEN , HOGY A NEMZETÜNK ÉLHETŐ VILÁGBAN MONDHASSA - ÉLJEN A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG !
ARCÁTLANUL, DE A TÁRSADALOM EZEN JÓGÁT IS MEGVONTÁK. ORSZÁG HATÁRAINKAT JELZŐ TÁBLÁKON CSAK EGYSZERŰEN MAGYARORSZÁG A MEGNEVEZÉS. A FIZETŐESZKÖZÜNKRŐL, A FORINTRÓL IS ELTŰNT A KÖZTÁRSASÁG.
MAGYARORSZÁG JELEN VEZETŐI ABBAN IS ELLENTMONDANAK MAGUKNAK, HOGY A LENGYELEKNÉL AZ ÁLLAMI MÉDIÁT ERŐSZAKKAL ELVEVŐ "SOROS BÉRENCEK" A BŰNÖSÖK. A FIDESZ-KDNP FIGYELMÉBE AJÁNLOTTAN A KÖVETKEZŐ ! HATALOMRA JUTÁSUKÁNÁL A BALOS MÉDIAEMBEREKET ÖNÖK SZINTE A MÁSODIK NAP KIEBRUDALTÁK ÉS SAJÁT EMBEREIKET ÜLTETTÉK HELYÜKRE. LÁSD. "NAP KELTE." L.T. BARÁTOM IS LAPÁTRA KERÜLT.
VISSZAKANYARODVA A TÁRGY KIINDULÓ PONTJÁRA, A KÖVETKEZŐ.
AMI SENKIT NEM ÉRDEKEL. FENYEGETŐ FÖLDRENGÉSEK, FÖLDCSUSZAMLÁSOK, ÖZÖNVIZEK, TORNÁDÓK, PUSZTÍTÓ TÜZEK, EXTRÉM SZÁRAZSÁG, VAGY ÉPPEN IRDATLAN MENNYISÉGŰ CSAPADÉK, TOVÁBBIAKBAN AZ
EGÉSZSÉGRE KÁROS EXTRÉM MENNYISÉGŰ SZÁLLÓPORT BELÉLEGEZÉSE. ÖNÖKNEK EGY A LÉNYEG, A GDP. RENDBE LEGYEN ÉS TOVÁBB ÉLVEZHESSÉK HATALMI STÁTUSZUKAT. A POLITIKUSI KÉPMUTATÁS HATÁRTALAN !
ENGEDJÉK MEG, HOGY EGY NAPJAINKBAN MEGTÖRTÉNT ESEMÉNYT KÖZZÉTEGYÜK.
FIATALOK KÖRÉBEN HANGZOTTAK EL A KÖVETKEZŐK : MILYEN LEHETŐSÉGEINK VANNAK, HOGY A VALÓDI - ISTEN, HAZA, CSALÁD FOGALMAI SZERINT ÉLJÜNK, MIKÖZBEN A KILÁTÁSAINK EGYENLŐEK A NULLÁVAL ?!
- MIRE DOLGOZZUNK ? 27% ÁFÁRA, 15% SZEMÉLYI JÖVEDELEM ADÓRA ?
- MINEK ALAPÍTSUNK CSALÁDOT ? HÁBORÚS GOLYÓFOGÓNAK ?
- MILYEN KILÁTÁSA VAN, HOGY FÜGGETLEN CSALÁDI FÉSZKÜNK LEGYEN ?
- MILYEN VILÁGBAN ÉLÜNK, HOGY MÉG A PÁPA IS BEHÓDOLT A MELEGEKNEK ?
- POLITIKAI INTÉZKEDÉSEK HIÁNYA MIATT, A TV SUGÁRZÁSOK MINDEN ÓRÁJÁBAN, 40 PERCNYI IDŐBEN REKLÁMOKKAL BOMBÁZZÁK A NÉZŐKET ? A MÉDIÁK A LEGNAGYOBB EMBERI ÖSZTÖNZŐK, HOGY : BÉKÉTLENSÉG, FÉLELEM, KONZUM ORIENTÁLTSÁG TÖLTSE BE AZ EMBERI LELKEKET.
HIHETETLEN BEFOLYÁS URALJA A MAGYAR TÁRSADALMAT. EMLÉKEZTETŐÜL A VILÁGUNK ALAKULÁSÁRA . OLYAN , HOGY MIKULÁS, KARÁCSONY, HÚSVÉT, PÜNKÖSD, MINDEZEK OLYAN MINŐSÍTÉSBE JUTOTTAK - CSAK ADD IDE A PÉNZED !!!
GENERÁCIÓK JÖNNEK MENNEK, DE A VÉGKIFEJLET VÉGEREDMÉNY NEM ALAKULHAT MÁSKÉNT, MINT JOBB ESETBEN, 10 KARÁCSONY JÉZUSKÁJÁNAK ÜDVÖZLÉSE.
SORSDÖNTŐ ÉVEK ELÉ NÉZÜNK. TÖBB LESZ A SÍRÓ EMBER A FÖLDÖN, MINT NEVETŐ ! EHHEZ FŰZŐDŐEN - FELELŐSSÉGGEL KELL CSELEKEDNI, HOGY JÖVŐ GENERÁCIÓINAK MÉG ÉLHETŐ TERE LEGYEN EZEN A BOLYGÓN. !!!
BOCSÁNAT, HOGY A JÓKÍVÁNSÁGOK ELMARADNAK, DE CSAK OLYAN EMBERISÉGNEK LEHET BOLDOG, BÉKÉS, EGÉSZSÉGBEN GAZDAG KARÁCSONYT KÍVÁNNI, AKIK ARRA RÁSZOLGÁLTAK. SAJNOS MI NEM !!!
GONDOLKODÓ ANGYALEMBER JELIGÉVEL, A SZERZŐ.