Üdvözöljük oldalunkon!

Kell még további megaláztatás ?
Eddigi szavazatok: 11 db

Hírdetések

Összes látogató: 48130

M 5 músorában az SZDSZ

2025-12-03
Adminisztrátor
119
A magyar közmédia Tv. M5-ös csatornájának politikai vitájára meghívottak között, 2 volt SZDSZ-es párttag magyarázták saját mechanizmusukat.
Az adás során egyértelműen az MSZP-vel voltak elfoglalva és magával Gyurcsány Ferenccel, valamint a hozzá kapcsolódó "őszödi beszéd" tárgykörével.
A két SZDSZ - es volt tagok egyike, a 2006-os forradalmat - szélsőséges jobboldali csőcselék jelzővel illette. 
ENNEK KAPCSÁN KAPTAM FEL A FEJEM ÉS MAJDNEM JÓ MAGYAR SZOKÁS HASZNÁLATÁVAL A VULGÁRIS SZÓHASZNÁLATTAL ILLETTEM ENNEK AZ EMBERNEK A VALÓBAN SZÉLSŐSÉGES KIJELENTÉSÉT.
A 2006-os forradalomnak dr. Tamás Károly volt a Bizottmány elnöke és személyem a társelnök. Azt gondolom, minden hazájában gondolkodó konzervatív magyar, akik a Kossuth Téren részt vállaltak, hogy ellenszegüljenek a gyurcsányi diktatúrának - ŐK VOLTAK A VALÓDI MAGYAROK ÉS EZEK KÖZÖTT TÖBB SZÁZ ÉRTELMISÉGI FOGALMAZOTT MEG VÉLEMÉNYT.
Az SZDSZ es szabadelvűeknek még ma sincs joga, hogy a tüntetőket lecsőcselékezze. Magam ott több fiatalt megismertem, akik több nyelven segítették a külföldiekkel megértetni, mit jelent ez a forradalom.
CSŐCSELÉK ? A politikai műsorban az is elhangzott, a Tv. székház lángba borítása is a csőcselék műve volt. 
EZ NEM IGAZ. Tudniuk kell, Toroczkai László kezdeményezése kapcsán - a kis színpadról - egy petíciót olvasott fel és felszólította az ott megjelenteket, menjenek a Tv. székházhoz és az általa megírt követeléseket a híradásokba olvastassák be. 
Ez megtörtént, ami, egy előre eltervelt provokáció része volt. A Tv. székház melletti utcákban korábbi napokban állomásozó rendőrségi rohamosztagokat, ismeretlen okokból visszahívták, a Tv. székház lépcsősorán 50kg-os fiatal gyereket álltak, plexi pajzsok mögé bújva. 
ENNEK KAPCSÁN NYILATKOZOTT A VOLT SZDSZ -ES, HOGY A TV. SZÉKHÁZNÁL IS A SZÉLSŐSÉGE CSŐCSELÉK RANDALÍROZOTT.
provokáció, provokáció, provokáció !
TISZTELT MAGYAROK !
EZENNEL SZÁLLOK SZEMBE AZ ILYEN TÁRSADALOM MEGTÉVESZTŐ EMBER KIJELENTÉSÉVEL ÉS FELSZÓLÍTOM, KÉRJEN A NYILVÁNOSSÁG ELŐTT BOCSÁNATOT. ENNEK megtételére, a TV. M5-ÖS CSATORNÁJA ADJON HELYT.
A 2006-OS FORRADALOM MINDEN RÉSZT VÁLLALÓ NEVÉBEN ÉS FELTEHETŐ ENGEDÉLYÉVEL KIKÉRJÜK MAGUNKNAK, HOGY MÉG 2025-BEN IS OLYAN SZDSZ KRITIZÁLJA A MAGYAR NÉPET, AKIK 550 MILLIÓ FT. ADÓSSÁGOT  HÁTRAHAGYVA OSZLATTÁK FEL SAJÁT PÁRTJUKAT.
Ezek "tisztességéről" ennyit. 
A társadalmunk ne haragudjon, hogy nem tudtam számat befogni, mert amikor  valótlan állításokkal szembesülök, arra ugrok.
Bocsi, de az ilyen SZDSZ-ES nek az Isten, Haza, Család nem a pályája. Bort, Búzát, Békességet kívánok Engelmann József        
  

Üdvözöljük oldalunkon!

Kell még további megaláztatás ?
Eddigi szavazatok: 11 db

Hírdetések

Mai látogatók: 3
Összesen: 9007
A Független Kisgazdapárt nem több, mint a magyar parasztság és a magyar kis- és középvállalkozások érdekképviselete. Ön kire számíthat Engelmann Józsefen kívül?
FKGP, párt, Kisgazdapárt, parasztság, érdekvédelem, Jobb Magyarország!
© 2017. Kisgazdák Lajosmizse