Üdvözöljük oldalunkon!

SZERETNE ÖN VALÓDI FÜGGETLEN ÖNKORMÁNYZATOT ?
Eddigi szavazatok: 124 db

Hírdetések

Mai látogatók: 3
Összesen: 9007

Hogyan élünk mi magyarok

2017-09-13
Adminisztrátor
70
5604
Mit tett a politika?
A multikat a magyar adózók pénzéből milliárdokkal támogatják, miközben a magyar vállalkozóknak könyöradományt sem adnak. Magyar törekvő honfitársaink ugyan pályáznak, de több alkalommal csupán ez hangzik el, - Ön pályázata nyert,de jelen forráshiány miatt nincs módunk a nyert összeget kifizetni. Többek között így jártunk Lajosmizsén is. Törekvő gazdáink úthálózat javításra nyújtottak be pályázatot, aminek összegét maguk saját erőből fizettek meg. Többen, akik csak nyugdíjból élnek ugyanúgy  40-50 ezer forintot adtak, hogy a pályázat elkészüljön. Mi történt?  A pályázatot a gazdák megnyerték és jött a fennemlített szöveg, - elfogyott a pénz! Nos ezt jobb körökben csalásnak lehet aposztrofálni, mivel az állampolgárok jóhiszeműen befizetik a pénzt és csupán egy értéktelen papír áll a rendelkezésükre, amit jó nagy lendülettel fel tolhatnak ...!!! Tudják kinek kellene ezt feltolni? Azoknak a politikusoknak, akik a magyar népet becsapják, avval a szöveggel, - pályázzunk!!!

Lajosmizsei kisgazdák kijelentjük Isten óvja a pályázók pénzét! A pályázat nem más, mint a korrupció egyik melegágya. Államilag felszólítalak,

- KATINKA jöjj a táncba, de a belépőt te fizesdd !!!!

 
Cikkek

Üres kamrák monológja

2017-12-11
Adminisztrátor
683
Több alkalommal országos felmérést tettünk, hogyan állnak a magyar emberek kamrái. Még a kétezres évek elején egy parasztháznál a füstölő illata töltötte be az udvar levegőjét, ez mára drasztikusan megváltozott. Értelmetlenné vállt a sertés tartás, ugyanis az állat felnevelésére fordított költségek meghaladják az üzleti fogyasztói árat, ami negatívan hat a termelőre. Ráfizetésből nem lehet megélni! Robotolni a semmiért?

Nettó EZER FORINT / ÓRA

2017-12-10
Adminisztrátor
707
Egy fiatalnak minden új, de egy öreg, valamivel többet láthatott a világból! Az idő múlásának hozománya teszi: mérlegeljük az 1972-től 1989-ig eltelt éveket. Politikai beállítottságról nem beszélhetünk, mivel egypárt rendszer működött, tehát sok választás nem volt. A gazdasági szempontokat viszont érdemes nagyító alá tenni.

STADLER JÓZSEF

2017-11-26
Adminisztrátor
689
A Független Kisgazda-,Földmunkás -és Polgári Párt lajosmizsei szervezete emlékében őrzi Stadler József életútját.A gyászoló családnak ezúton fejezzük ki őszinte részvétünket, de mivel Józsi Bácsi örökké közöttünk marad, így könnyebb feldolgozni: a test Isten kezébe került, de a tudat a földi lakóknak nyújt irányítást, hogy mindenki higgyen saját munkájában. Stadler József a mai napig gazdaságtan professzora. Amihez nyúlt,abból a magyar államnak haszna lett. Akkor miért kellett örökösen bántani? Ilyen zseniális meglátású gazdasági szakembert, ma nagyítóval keresnek a nagy cégek.

ösztönök dübörgése

2017-11-11
Adminisztrátor
1731
Beszéljünk a szexről.Isten az embert emlős lénynek teremtette, tehát Ádám és Éva esete rányomta bélyegét egészen a jelenig kialakult férfi és nő kapcsolatára.A földkerekség minden pontján, ahol emberek élnek váltakozók a szexuális szokások, azon belül a gyakorlatot végrehajtók vérmérséklete is befolyásoló tényező.

Ki itt még a magyar?

2017-11-08
Adminisztrátor
705
Kérem a tisztelt olvasókat, magyarokat, vegyenek részt egy nemzetvizsgáló kísérletben.A feladat nem tartalmaz erőfeszítést, a legkisebbektől az idősekig könnyen végrehajtható.Egyszerűen tegyük kezünket a szívünkre és várjuk meg a mozdulatból fakadó folyamodványt.Azonnal a nemzeti himnuszunk zenei hangjai csendülnek fel fülünkben és agyi reakciónk által egyben azonnal tudomásunkra is hozza: TE MAGYAR VAGY !

Fogantatástól Angliáig

2017-11-07
Adminisztrátor
671
Szerelem hevét a politika, mint mindent kihasznál. Felszólítja a magyar fiatalságot: gyártsatok gyerekeket! Hivatkozó politikusok és a statisztikai hivatal megállapításából tudhatjuk, Magyarországon 30 ezer emberrel vagyunk évente kevesebben. Képzeljék el, három város népessége egyszerűen felszívódik, eltűnik.

"Bor Pancserek"

2017-11-05
Adminisztrátor
685
Magyarországon bevezetett borpancsolást a "hírhedt nyugati technológia" átvételével honosították meg. Nagyszüleim és szüleim borászati munkáját kisgyereknek ismertem meg, tudtam mit jelent a tőkeszőlő őszi betakarása, szerves trágyázása,tavaszi nyitás, metszés, kötözés és ha szükséges volt, rézgálicból készített bordói lével történő permetezés. Ezek után ősszel a várva-várt szüret és mellé a szokásos birkapörkölt.

Elmúlásra emlékezve

2017-11-01
Adminisztrátor
746
Kérdőjelben csomagolt szellemi termék az emlékezés. Mit is jelentsen ez? Nagyon sokoldalú megközelítéssel lehet az emlékezés fogalmára válaszolni. Évezredek alatt kialakult tradíciók, berögződött cselekedeti folyamat, ami az emberiség létének mérföldköve.Az élet kezdete és az elmúlás egybeforrt emlékeket idéz fel. A túlélők, akik ezen események örömét és fájdalmát együtt viselik. A szentek birodalma egybefügg a halottainkkal, az örök nyugalommal.

Oktatás és nevelés

2017-10-10
Adminisztrátor
708
Megoldható problémák, némi akarattal. Magyarországon napi jelenség a jövő generáció képzése által keletkezett problémakör. A tágabb körű gyereknevelés felelősség kérdését a törvényalkotók szívesen megkerülik, mert a demokrácia címszó kötelékében, - a szülő és pedagógus írott és íratlan szabályait keresztezve - mindenkinek meg akarnak felelni.A politikusok hibás állásfoglalásából nemzedékek nőnek fel neveletlenül.

Környezetünk.

2017-09-17
Adminisztrátor
681
Szembesülnünk kell az igazsággal! XX.és XXI. században elkövetett emberi gyarlósággal elértük azt, hogy gyerekein és unokáink életfeltételeit a jövőre nézve lenulláztuk. Az élveztek hajszolásán át a konzumi őrületben megfeledkeztünk saját bolygónkról, azon belül hazánkról, ahol a világra jöttünk.

Üdvözöljük oldalunkon!

SZERETNE ÖN VALÓDI FÜGGETLEN ÖNKORMÁNYZATOT ?
Eddigi szavazatok: 124 db

Hírdetések

Mai látogatók: 3
Összesen: 9007
A Független Kisgazdapárt nem több, mint a magyar parasztság és a magyar kis- és középvállalkozások érdekképviselete. Ön kire számíthat Engelmann Józsefen kívül?
FKGP, párt, Kisgazdapárt, parasztság, érdekvédelem, Jobb Magyarország!
© 2017. Kisgazdák Lajosmizse