Üdvözöljük oldalunkon!

Önök szerint, milyen mértékű terhet bír el még a magyar nép?
Eddigi szavazatok: 278 db

Hírdetések

Mai látogatók: 4
Összesen: 6969

Túléléshez minden adva van

2021-11-19
Adminisztrátor
62
Jelenünkben feltorlódott életellenesség intően kell hasson minden magyar állampolgárra. Miről is van szó? Nagyon régi mondás, miszerint akik időt nyernek, túlélők lehetnek.
Valójában tényszerűen véleményt alkotni ott lehet, ahol az ember minden napjait éli.
Esetünkben Lajosmizséről és környezetéről érdemes szót ejteni. 
Lajosmizse területileg kiváló elhelyezkedésű, puritán kisváros, 12 ezer lakóval. Fővárostó 66, Ceglédtől 20 , Kecskeméttől 18 , Nagykőröstől szintén kb. 18 km-re fekvő város Lajosmizse.
Közlekedési szempontból kiváló, mivel az M5 autópálya, valamint a régi 5 ös főút halad el közvetlen a város mellett, valamint a várost átszelőn. Közvetlen vasúti hálózata is van.
Ezek az infrastruktúrák már adottak, ezekre nem kell pénzt elvenni a költségvetésből. Ami némi beruházási költséget jelentene, megteremtett javak karbantartására, állag megőrzésükre szánt összeg. Ez elviselhető.
Bevezetőben ennyit, de írásunk lényege 12 ezer ember túléléséről szól. Kormányunk politikája valójában nem követi egzakt a globális felmelegedés tényét. Nem adnak kézzelfoghatón gyakorlati választ, milyen módon lehetne egy kisváros önelláthatóságát megoldani. Hogyan lehetne 12 ezer ember élelmezését, különös szállítási igények nélkül megoldani.
Lajosmizsén, korábbi időre visszanyúlva már készültek élelmiszer feldolgozó egységek , pld. : gabona feldolgozó malom, önerőből fejlesztett Pintér vágóhíd, családi alapításban és működtetésben baromfi vágóhidak, tea forgalmazó cég, családi vállalkozásokban működtetett tej, tejtermék előállító és forgalmazó őstermelők és a sort hosszan lehetne taglalni.
Természetesen nagyon sok további összetevője van, hogy egy közösség önellátó legyen, pld. Lajosmizse környezetét ölelő földi adottságai befolyásoló tényezők lehetnek.
Búza, zab termesztésére alkalmas területek, majdhogynem a várost ölelően találhatók. Gyengébb aranykoronájú földek is képesek hozamot biztosítani. A konyhakerti zöldség, gyümölcstermesztést most is a gazdák gyengébb adottságú homokon termelik, KIVÁLÓAN.
Erre mondhatjuk : itt minden szép és jó, de mi történik, ha előre nem látva, belerohanunk egy globális árú szállítási stopba és HELYBEN JÁRÁSRA LESZÜNK ÍTÉLVE?
Lajosmizsei parasztságunknak kell előre gondolkodni és már most keresni egy megélhetési kiutat.
Nagyon sajnálatos, hogy a lajosmizsei önkormányzat nem állít fel egy élelmiszer stratégiai osztályt, ami közvetlen gazdákkal egyeztetve keres megoldásokat, pld. ÖNELLÁTÁSUNKRA.
Nem azonnal kell mindent végrehajtani, hanem lépcsőzetesen. Pillanatnyilag a gazdák termékeik értékesítését többnyire a nagybani piacon forgalmazzák, de mi következik be, ha véletlen a fosszilis energia árak a világba szökkennek, vagy nem lesznek? Nem akkor kell a fejünket vakarni, amikor már baj van, hanem előre gondolkodva megoldást találni.

A Covid-19 is egy pillanat alatt jött képbe, előtte senki nem gondolt ilyesmire.
MIT TAKAR AZ ÖNELLÁTHATÓSÁG?  ELSŐSORBAN ERRE LENNE JÓ MIELŐBB VÁLASZT ADNI.
Lajosmizsén több tíz olyan család él, akik tehetőségükkel kiépíthetnének élelmiszer forgalmazó üzleteket. Természetesen az önkormányzatnak is részt kell vállalni. Területet, helységeket biztosítva részvényes vállalkozás tagja lenne. Az indulás magától érthetően nem könnyű, de amikor lakosságunk rájön, ezekben az üzletekben saját termékünket forgalmazzuk és minőségi friss árút teszünk KOSARUNKBA, magabiztossá válik családunk jövője. Vásárlók támogatásával könnyen elérhető lesz a biztos előrelépés a teljes önelláthatóság megtételére.
Nagyon sajnálatos, hogy a felújított lajosmizsei piac beruházása előtt, senki nem tett érdemi felmérést forgalmazásra, számszaki megérhetőségre, kihasználtságra utalón. Százmilliók állnak ebben a projektben, egynéhány eladóval és némi egyhetes vásárlókkal. A helység teljes kihasználatlan, de azért elmondhatjuk : VAN EGY PIACUNK. Erre mondja a MÓR : kötelességemet megtettem. Ennek a beruházásnak a névleges befektetője a Fidesz NÉVHEZ FOG KÖTŐDNI. MEGÉRTE?
Kisgazda álláspont szerint, bármilyen beruházást komoly piackutatásnak kell megelőznie, mielőtt lépést tennénk. Magyarországon a bajok rákfenéje éppen ott van, MINDENKI TERMEL, MERT TUD ÉS AMIKOR ÉRTÉKESÍTENI KELL, OTT KEZDŐDNEK A BAJOK. Ezt kell megelőzni.
Isten, Haza, Család amiknek Önök is részvényesei. Isten adjon erőt, egészséget mind Lajosmizseinek. Bort, Búzát, Békességet kívánnak Önöknek a lajosmizsei kisgazdák. 
      
   

Üdvözöljük oldalunkon!

Önök szerint, milyen mértékű terhet bír el még a magyar nép?
Eddigi szavazatok: 278 db

Hírdetések

Mai látogatók: 4
Összesen: 6969
A Független Kisgazdapárt nem több, mint a magyar parasztság és a magyar kis- és középvállalkozások érdekképviselete. Ön kire számíthat Engelmann Józsefen kívül?
FKGP, párt, Kisgazdapárt, parasztság, érdekvédelem, Jobb Magyarország!
© 2017. Kisgazdák Lajosmizse