Üdvözöljük oldalunkon!

SZERETNE ÖN VALÓDI FÜGGETLEN ÖNKORMÁNYZATOT ?
Eddigi szavazatok: 213 db

Hírdetések

Összes látogató: 18821

Számtanóra a Fidesznél

2019-04-03
Adminisztrátor
493
A számok nem hazudnak, tehát kézzel fogható intézkedést kellett eszközölni, hogy a Jobbik 20-22 %-os választói erejét gyengítsék. A Fidesz játékában nem ismételten, "oszd meg és uralkodj" parancsa lépett hatályba, amit már korábban a KDNP-ben és a Kisgazdákkal eljátszották. Éppen a tegnapi napon, a parlamentben  Túri Kovács Béla volt látható, mint szövetséges tag, elbóbiskolva ücsörgött a császára beszéde közben. Ezek az igazi hűbéresek, akik miatt képtelen Magyarországon egy felelősségteljes, igaz magyar kormány létrejönni. Mindig vannak figurák, akik némi juttatásért hajlandóságot mutatnak pártjukat beáldozni, hogy a karmait élesen tartó dögkeselyű,  áldozatát megragadva, saját érdekeinek megfelelően, hatalmát megtarthassa.
A Fideszes "észkombájnok" matematikai számításai, a Jobbik vesztét, az-az Vona Gábor menesztését irányozták elő, amivel a Jobbikot megosztották, hogy a választásokra, a Fideszes "uraknak", hölgyeknek, még véletlen se keljen több toalett papír megrendelniük. Ebben a nagy színházi játszmában elérték, hogy az összes ellenzéki párt összefogásával se legyenek képesek a Fideszt leváltani, ugyanis a Jobbik 22%-a nagyon hiányozna a végelszámolásnál.

A korábbi számítások viszont arra utaltak, ha az összes ellenzéki párt együtt indul, akkor a "FIDESZES LÉC" könnyen a porba hullik. Vona Gábor liberalizálása egy olyan kibúvó, amivel egy személyben elvitte a balhét, miközben a jobbik szavazó tábort megosztott lett. Az eredményesség bizonyosságát a Soros György alapítványi iskolában tulajdoníthatta el Viktor urunk, ahol nagyon ki oktaták, hogyan kell az ellenzéki pártokat megosztani, ahhoz, hogy a hatalma ne kerüljön veszélybe. Legyünk őszinték. Ki találta ki a Jobbik liberális irányú elmozdítását? Milyen eszközök kellettek ahhoz, hogy Vonát így félreállították? Millió kérdést lehetne feltenni, de a végeredmény a fontos: A FIDESZES "FIATALOK" BEVÉGEZTÉK A BEVÁLT MUNKÁT, ISMÉTELTEN EGY KIS VÁLASZTÁSI TUPÍROZÁSSAL NYERTESEN JÖHETNEK KI A JÁTSZMÁBÓL. Egyet nehéz megérteni, aki nem járt a Soros György alapítványi iskolájába annak nincs annyi sütnivalója, hogy előre látó legyen? Az ellenzéki pártok napi szinten, csak az etetőjüket tépik, - DE GONDOLKODNI?  

Üdvözöljük oldalunkon!

SZERETNE ÖN VALÓDI FÜGGETLEN ÖNKORMÁNYZATOT ?
Eddigi szavazatok: 213 db

Hírdetések

Mai látogatók: 3
Összesen: 9007
A Független Kisgazdapárt nem több, mint a magyar parasztság és a magyar kis- és középvállalkozások érdekképviselete. Ön kire számíthat Engelmann Józsefen kívül?
FKGP, párt, Kisgazdapárt, parasztság, érdekvédelem, Jobb Magyarország!
© 2017. Kisgazdák Lajosmizse