Üdvözöljük oldalunkon!

SZERETNE ÖN VALÓDI FÜGGETLEN ÖNKORMÁNYZATOT ?
Eddigi szavazatok: 206 db

Hírdetések

Összes látogató: 17130

Politikai szemfényvesztés

2017-09-10
Adminisztrátor
45
4487
Politikai szemfényvesztés!
A legkevésbé érdekeltek is felkapják a fejüket hová vezethet az út, amelyre Európa lépett. Mindennek megvannak a magyarázatai, mivel véletlenek nincsenek. Európa nyugati felén helyezkedő országok a múltban megszerzett gazdagságukat többek között a gyarmatosításnak köszönhették. Azok a kontinensek, amelyeket fegyveres beavatkozással bekebeleztek, majd kincseiket lerabolták, / fa, ásványi anyagok, stb./ most, mint kizsigerelteket otthagyták a sza..., és érthetetlen módon csodálkoznak, hogy ezek a leszegényített emberek megindultak Európába. Ők, csak emberi énjüket szeretnék visszakapni, ugyanis azt a megaláztatást, melyet a XVIII.-XIX. században Európa kíméletlenül ezekre a népekre szabott, nem kívánhatjuk senkinek. Nagyon sajnálatos, hogy a sorsok alakulásában a vallás is beavatkozott, hatalmat gyakorolt terjeszkedésével, keresztes hadjáratokban és annak vonzataival 100 milliók életét oltották ki. A trend mára megfordult és fegyverviselés elhanyagolása mellett a kölcsönkenyér visszajár címmel, egy más vallási trend foglalja el Európát. A hitt jelen jámbor arculata könnyen vicsorgó farkassá módosul, miután vagy beállunk a sorba, vagy keresztény mártírok leszünk. Európában élő zsidóság békés kontinensre talált,de az idő Ő ellenük is dolgozik, akkor miért nem emelik fel a hangjukat, fognak össze a Vatikánnal és kezdeményezik az iszlám vallási vezetőkkel a mielőbbi tárgyalásokat. Misztikumok erősítésén át  senkinek sincsen joga más nyelvhasználatú embertársunk életét kioltani. Vegyük végre tudomásul, - ERŐSZAK, erőszakot szítt.Gyerekeink unokáink, családtagjaink, barátaink halálát nézve, csak azért mert valakik másban hisznek? Ennek végett kell vetni! A józan emberi gondolkodást előtérben helyezve ezen problémakörökre megoldást kell találni. Politikai és vallási akarat együttese a megoldás. A Független Kisgazdapárt azon munkálkodik, hogy a feleket mielőbb tárgyalóasztalhoz szólítsa és a világbéke visszatérjen.
Isten, Haza, Család minden embernek szentírás.
Úgy legyen.
 
Cikkek

Beágyazott hatalom

2024-03-06
Adminisztrátor
51
ÉRDEKEK VONZÁSKÖRÉBEN KIÉPÍTETT HATALOM. Társadalmunkban, a politikai képzés hiánya vezetett a mai állapotokhoz. Jelenleg Magyarországon, egypárt rendszer van. Erre utaló elemzés, nem ördögtől való, hanem maguk a tények lettek beszédesek. (folyt. kattints ide)

GYILKOLÁSRA UTALÓ INDÍTVÁNY

2024-02-29
Adminisztrátor
63
Francia és német indítvány,- kibővített gyilkológépezet megvalósítása. NORMÁLIS ? (kattints ide.)

www.kisgazdapart.com

2024-02-10
Adminisztrátor
73
www.kisgazdapart.com weboldal írásai, gondolkodásra késztetők.

Infláció számítás, kormány szájízre

2024-01-12
Adminisztrátor
78
Orbán Viktor média szószólói mélységesen fel vannak háborodva,ami napjainkban a lengyeleknél történik. Mindezt magyar kocsmai színezetben úgy lehet legegyszerűbben aposztrofálni, - "gengszterváltás kajakra". Magyarországi média szócsövek is rettentő tanulékonyak és olyan átfogóan terítik a hazugságokat a társadalom elé, ami egy normális hétköznapi ember 24 Amp-es biztosítékát is leveri. (folyt. kattints ide )

SZEMBE KÖPŐSDI

2023-12-17
Adminisztrátor
37
HIHETETLENÜL HANGZIK,DE MAGYARORSZÁG MINISZTERELNÖKE SZEMBE KÖPTE SAJÁT MAGÁT. "Nemzeti konzultáció" Orbán módra ? Tisztelt Magyarok ! Vegyék már észre, hogy az orbáni konzultáció egyik pontját éppen maga Orbán Viktor brüsszeli teátrális kirohanásával válaszolta meg,- "mosta kezeit" jeligével. E-közben a magyar nemzettől elvárja, hogy a nemzeti konzultáció kitöltésével, az orbáni pozíciót erősítsék meg. (folyt. kattints ide )

Önkormányzati és EP. választás 2024

2023-11-27
Adminisztrátor
52
Hol tart ma Magyarország? Erre utaló magyarázatot kegyetlen nehéz adni, ugyanis valójában, áttekinthetetlen minden.Többségében a magyar társadalom tisztában van avval, hogy a mindenkori politikai hatalmak ÍRJÁK A TÖRTÉNELMET. Ehhez kapcsolódóan kell értelmezni a soron következő választások kimeneteleit is.

Semminek sincs felelőse

2023-11-03
Adminisztrátor
125
KERESSÜK KÖZÖSEN A FELELŐSÖKET. Napjaink történéseiben megszokottá vált, tetteinkért a kutya sem kérdezi meg - MIT CSINÁLSZ, MIT TETTÉL? PLD. FELSŐBB SZINTEN,Pld.- AMI GAZDASÁGI VILÁGVÁLSÁGHOZ VEZET. VAGY. AMIT CSINÁLSZ, feltehető GYILKOSSÁGRA VALÓ FELBUJTÁS esetén,vagy HÁBORÚ KIROBBANÁSÁRA VALÓ RÁBÍRÁS esetén ? Több milliárd egyszerű ember teszi fel magának a kérdéseket - ezeket valójában, saját hóhérjainknak szavaztuk meg? (folyt. kattints ide )

"Kiismerhetetlen jelenség"

2023-10-27
Adminisztrátor
73
Társadalmi szerepvállalás, mint jelenség,kemény kivívást jelent minden egyes ember számára. A közszereplőknek tisztában kell lenniük,hogy a társadalmi megítéltetés folyamatában,a politikai döntések során előfordulnak negatívumok és pozitívumok ( folyt. kattints ide )

Gyilkosságra való felbujtást, a ...

2023-09-06
Adminisztrátor
80
Büntető eljárások során elhangzottak egyike, - GYILKOSSÁGRA VALÓ FELBUJTÁS VÁDJÁNAK MEGALAPOZOTTSÁGÁRA TEKINTETTEL, ... ! Az esemény hétköznapisága megszokottá vált és éppen a szomszédunkban folyik egy nagyobb volumenű gyilkolás, aminek felbujtói és NAGYLÉTSZÁMÚ támogatói vannak. (folyt. kattints ide!)

Farkasokkal szembenézni

2023-05-30
Adminisztrátor
171
A farkas is csak egy állat, de köztudottan akkor támad, ha éhes. Sajnos ugyan ez az ember vonatkozásában nem azonos, mert jó lakottan is harácsol, megaláz, hatalmával visszaél és ha érdeke úgy kívánja, - GYILKOL !

Üdvözöljük oldalunkon!

SZERETNE ÖN VALÓDI FÜGGETLEN ÖNKORMÁNYZATOT ?
Eddigi szavazatok: 206 db

Hírdetések

Mai látogatók: 3
Összesen: 9007
A Független Kisgazdapárt nem több, mint a magyar parasztság és a magyar kis- és középvállalkozások érdekképviselete. Ön kire számíthat Engelmann Józsefen kívül?
FKGP, párt, Kisgazdapárt, parasztság, érdekvédelem, Jobb Magyarország!
© 2017. Kisgazdák Lajosmizse