Üdvözöljük oldalunkon!

Mit érdemelnek, akik hazájukat elárulják ?
Eddigi szavazatok: 60 db

Hírdetések

Mai látogatók: 1
Összesen: 8202

Párhuzamban

2022-08-26
Adminisztrátor
48
Alapjában közismert, a nemzetközi sportcsatározások, nacionalizmus síkján működtetettek.
Már jóval korábban presztízskérdés volt, melyik nemzet győzi le a másikat. Fegyvertelenül a csatamezőn, több ezer ember szórakoztatására, vagy éppen az egész héten felgyülemlett feszültség levezetésére alkalmasak a sportversenyek.
A csütörtöki 3 : 0 látványában az volt a megfigyelhető, a vidi játékosok HITEVESZTETTEN KERGETTÉK A LABDÁT, miközben a Köln csapata majdnem a belsőzsebből terítette ki tudása kártyáit. 
Félszegből játszott labdarúgással nem lehet nyerni. 
Hogy áll a magyar társadalom saját gazdasági, politikai hitével? Ugyan úgy, mint a VIDEOTON?
TÁRSADALMUNK ŐSZINTESÉGE, KISHITŰSÉGÉNEK ZÁRÓFELVONÁSA,  AZ OKTÓBERI, NOVEMBERI REZSISZÁMLÁK KÉZHEZVÉTELÉNÉL LESZ.

Elképzelhető, aki nem fizet, vesztett? Két hónap után jön a felszólítás, majd a "független" bírósági végrehajtó ?
A magyarországi energia szektor tehetős része Fidesz közeli emberek kezében van, tehát a számla nem kiegyenlítés esetén az összes végrehajtási peres eljárást fideszes urak kezdeményezik, akik pernyertességük esetén kilakoltatást is eszközölhetnek.
A FIDESZ MÉG JOBBAN MEGGAZDAGSZIK, MIKÖZBEN AZ ORSZÁG LAKOSSÁGA HAJLÉKTALANNÁ VÁLIK.
Feltételezhetjük, a kilátástalanság és társadalmunk kishitűsége valószínűen végét járja és " REPÜL A NEHÉZ KŐ, KI TUDJA HOL ÁLL MEG " effektus bemutatkozik.

Független Kisgazdák, a józan érveléseken alapuló békés utat választanánk, de ha a társadalmi többségnek más elképzelése van, TÁMOGATJUK.
Bort, Búzát, Békességet kíván Önöknek Engelmann József       

Üdvözöljük oldalunkon!

Mit érdemelnek, akik hazájukat elárulják ?
Eddigi szavazatok: 60 db

Hírdetések

Mai látogatók: 1
Összesen: 8202
A Független Kisgazdapárt nem több, mint a magyar parasztság és a magyar kis- és középvállalkozások érdekképviselete. Ön kire számíthat Engelmann Józsefen kívül?
FKGP, párt, Kisgazdapárt, parasztság, érdekvédelem, Jobb Magyarország!
© 2017. Kisgazdák Lajosmizse