Üdvözöljük oldalunkon!

Mit érdemelnek, akik hazájukat elárulják ?
Eddigi szavazatok: 91 db

Hírdetések

Mai látogatók: 3
Összesen: 8393

Miniszterelnöki vallomás

2022-07-24
Adminisztrátor
103
Hihetetlen ellentmondásokba keveredett Magyarország miniszterelnöke, miközben olyan pontokat is feszegetett, amelyekről a Független Kisgazdapárt már korábban említést tett.
A JELENSÉGET ÚGY TEKINTIK, a magyar nyelvcsalád kilóg az európai :  germán, szláv, latin és héber nyelvkultúrából. LEHET, HOGY GYÜTT -MENTEK LENNÉNK ?
Orbán Viktor kihangsúlyozta - ORSZÁGUNKRA TÖBBEN PÁLYÁZNAK. MIT JELENTSEN EZ ? A MAGYAR KORMÁNY MINDEN KERESZTÉNYT BEFOGAD ? BIZONYOSAN AZOKRA GONDOLT ORBÁN VIKTOR, AKIK A BIBLIÁT TARTJÁK SAJÁT SZENTÍRÁSUKNAK, - UGYE ? AZÉRT MAGYARÁZATOT ÉRDEMELNE AZ IS, MIVEL TUDOMÁSA VAN MAJD MINDENKINEK, HOGY A ZSIDÓ-KERESZTÉNYNEK PREZENTÁLTAK, AKIK HA ZSIDÓK, AKKOR AZ Ő VALLÁSI IMAKÖNYVÜK A "TÓRA",  VAGY EZ SEM IGAZ ?
Valami akörül is szólásra érdemes, - a magyarok kevesebben születnek , mint meghalnak ? Mi történt magával miniszterelnök úr ? Korábban AVVAL büszkélkedett, megfordult a trend és a babaváró őrület elérte célját. Elképzelhető, hogy a mai köztársasági elnök asszonyunk többek között Önt is megvezette, és valótlan adatokat szolgált ? 
Ön és szolgálója, valójában AKKOR BLÖFFÖLTEK, FÉLREVEZETTÉK A TÁRSADALMAT.
Független Kisgazdapárt az önök háborúra fogott őrületét elutasítja, a valódi okokat az inflációval, energia árakkal, deviza árfolyammal, export-import zuhanással ( gyárak leállásával ) magyarázhatók. Vírusok, jönnek - mennek, mintha minden megrendelésre történne. Országunk hanyatlása előre látható volt, mivel a kormány, éves szinten államkötvényekkel "foltozza a lukas zsákot". Érvelésükben avval etették a népet - inkább a magyar népnek legyen a kormány eladósodva, mint a pénzvilágnak. Várható volt, ez az "éjjeli" egyszer kiborul és tartalma magyarázatra szorul. ITT TARTUNK MA. 
Valójában az Önök gazdaság politikája csődöt mondott. Most jön az igazi szemfényvesztés :
MI MEGVÉDJÜK A MAGYAR TÁRSADALMAT ! EZ EGY LEJÁRT LEMEZ. SENKI NEM HISZ ÖNÖKNEK!
Be kell ismerniük, a legnagyobb bakit akkor követték el, amikor országunkat az amerikai pénzvilág hiénáinak prédájára dobták.  
A magyar köztársaság Fidesz-KDNP általi likvidálása - HAZAÁRULÁS VÉTKÉT KIMERÍTŐ BÜNTETŐ ELJÁRÁSI FOLYAMATA, AMI társadalmi szinten jelen van.

AZ EMBEREK NEM FELEJTENEK !
AZ IGAZI ÉBRESZTŐT SZEPTEMBERI, OKTÓBERI REZSISZÁMLÁK OLDJÁK FEL, AMIRE A TÁRSADALOM KEMÉNYEN FOG REAGÁLNI.
A világ több pontján már állampolgári engedetlenség létrehozta, hogy a politikusaik helikopterrel menekülve hagyták el országaikat. 
MINDENT, AMI "BARBA-TRÜKKÖT" DOBOTT A TÁRSADALOM SZÁMÁRA, A HATÁRVÉDELEM MIATT. NEM !!!!!!!! KEDVES MAGYAROK ! AKIK ODA JELENTKEZNEK, - az az munkásőrség -, TÖBBSÉGÜKET AZ UTCAI MEGMOZDULÁSOKAT FOLYTATÓK ELLEN FOGJÁK ALKALMAZNI, ÚGY, MINT AZT GYURCSÁNY 2006-BAN TETTE. 240 EZER FORINTÉRT, A FELTEHETŐ UTCAI MEGMOZDULÁSOKKOR TALÁN MÉG A TÜNTETŐK SORÁBA IS BELELŐNÉNEK ? LEHET, HOGY ÉPPEN CSALÁDTAGJAIK ÁLLNAK A TÜNTETŐK KÖZÖTT, ARRA NEM GONDOLNAK ?
AZ ANYÁTOKAT, TESTVÉRETEKET IS LELŐNÉTEK A KOSZOS PÉNZÉRT ?
MINDEN ESETRE, ZELINSZKI BEBIZONYÍTOTTA, - NÉHÁNY SZAROS POLITIKUSÉRT, EGY NEMZETET GYILKOLTAT  LE. 
 
JÓL VAN EZ ÍGY ?
ÉBRESZTŐ MAGYAROK ! AZ UKRÁN ELMEHÁBORODOTT PÉLDÁJA NEM KÖVETENDŐ !!!

J.E. 

Üdvözöljük oldalunkon!

Mit érdemelnek, akik hazájukat elárulják ?
Eddigi szavazatok: 91 db

Hírdetések

Mai látogatók: 3
Összesen: 8393
A Független Kisgazdapárt nem több, mint a magyar parasztság és a magyar kis- és középvállalkozások érdekképviselete. Ön kire számíthat Engelmann Józsefen kívül?
FKGP, párt, Kisgazdapárt, parasztság, érdekvédelem, Jobb Magyarország!
© 2017. Kisgazdák Lajosmizse