Üdvözöljük oldalunkon!

SZERETNE ÖN VALÓDI FÜGGETLEN ÖNKORMÁNYZATOT ?
Eddigi szavazatok: 205 db

Hírdetések

Összes látogató: 17097

Ismert ismeretlenek

2020-02-18
Adminisztrátor
679
Ismerj meg húsz tisztességes magyar embert, akik egy eszme mellett elkötelezetten hajlandóak napi 16 órát dolgozni. Ehhez hasonló történések határozzák meg a Független Kisgazdapárt működését, csak ott kezd sántítani a dolog, amikor az elvárások nem teljesülnek, mert egy magyar mondás közbelép: lakva ismeri meg az ember a másikat, társait, feleségét, férjét.
A Független Kisgazdapárt és a Fidesz-KDNP közötti különbség abban van, hogy a Fideszben az ifjak összefonódottan, egymást korábbról ismerve hoztak létre egy pártot és rögtön a kezdetek kezdetén kikötötték : bármilyen személyes konfliktus lépne fel, egymásra a média előtt semmit nem mondanak. A Fidesz vezetőség országos szinten, írd és mond a mai napig, húsz főből áll. Ez egy vérszerződés szerű egyben állás, DE MŰKÖDIK.
 A Független Kisgazdapárt 1989 óta gyors talpalóan építkezett, boldog boldogtalan beléphetett. Így került sor, hogy az országos vezetőségében akár az ellenzéki pártoktól " ejtőernyősök" is bekerültek.
Ellenőrizetlenül dolgoztak a megyei vezetők és nagyon sokan folyamatosan az elnöki pozícióra törekedtek. A Torgyáni korszaknak a buktatói előre kódolhatók voltak. Ahhoz, hogy a párt fennmaradjon, Torgyánnak megvolt az embere, aki napi rendszerességgel a Fővárosi Törvényszéken kezdett el dolgozni, hogy betekinthessen a frissen benyújtott változásbejegyzési kérelmek miatt.
Torgyán József nagyon jól tudta, a párt alaptörvénye a mindenkori elnöknek ad lehetőséget a nagyválasztmányok összehívására, de a napi FÉLELEM benne volt a pakliba.
Torgyán József hatalma mellékvágányra siklott, mert a mondás szerint " sok lúd, disznót győz" !Torgyán ellenlábasai napról napra egyre többen lettek, ami idegen hatalmak beépített embereinek is köszönhető.
A média is RÁTETT EGY LAPÁTTAL, hogy ez a történelmi párt az enyészetté legyen.

A Fidesz érintettsége megkérdőjelezhetetlen, de a liberálisok, kommunisták sem piskóták.
Kik voltak, akiket lakva ismerhettünk meg? 
- Dr.Torgyán József

- Dr. Réthy Miklós
- Dr. Deák József
- Kovács István József
- Hegedüs Péter
- Tóth István
- Balogh Károly
- Cseh Sándor
- Atyánszky György
- Paulina László
- Márkus János
- Hajdara Roland

Itt tartunk ma. CSALÓDTUNK ??? HIBÁZTUNK ??? Sajnos a párt tovább sem képes talajt fogni, mert ahhoz, hogy ütőképes lehessen, nagyon sok"cipőt" el kell elkoptatni.
Mindenkinek tudnia kell, egy párt irányítása nagy felelősséggel jár és nagy lemondással. Ennek tudatában kell olyan vezetőséget felállítani, akik elkötelezetten hajlandóak dolgozni.
Valójában nem kell más, mint húsz tisztességes magyar ember. Ennyit kérnek hazánk lakói !
2022-ben a Kisgazdapártnak kell a mérleg nyelvének lenni. MUNKÁVAL ELÉRHETŐ .

ISTEN, HAZA, CSALÁD EGYÜTTESE LEGYEN A KISGAZDÁK VÉDŐ ANGYALA.

Lajosmizsei Kisgazdák


 

Üdvözöljük oldalunkon!

SZERETNE ÖN VALÓDI FÜGGETLEN ÖNKORMÁNYZATOT ?
Eddigi szavazatok: 205 db

Hírdetések

Mai látogatók: 3
Összesen: 9007
A Független Kisgazdapárt nem több, mint a magyar parasztság és a magyar kis- és középvállalkozások érdekképviselete. Ön kire számíthat Engelmann Józsefen kívül?
FKGP, párt, Kisgazdapárt, parasztság, érdekvédelem, Jobb Magyarország!
© 2017. Kisgazdák Lajosmizse