Üdvözöljük oldalunkon!

SZERETNE ÖN VALÓDI FÜGGETLEN ÖNKORMÁNYZATOT ?
Eddigi szavazatok: 205 db

Hírdetések

Összes látogató: 17089

Hogyan élünk mi magyarok

2017-09-13
Adminisztrátor
75
6322
Mit tett a politika?
A multikat a magyar adózók pénzéből milliárdokkal támogatják, miközben a magyar vállalkozóknak könyöradományt sem adnak. Magyar törekvő honfitársaink ugyan pályáznak, de több alkalommal csupán ez hangzik el, - Ön pályázata nyert,de jelen forráshiány miatt nincs módunk a nyert összeget kifizetni. Többek között így jártunk Lajosmizsén is. Törekvő gazdáink úthálózat javításra nyújtottak be pályázatot, aminek összegét maguk saját erőből fizettek meg. Többen, akik csak nyugdíjból élnek ugyanúgy  40-50 ezer forintot adtak, hogy a pályázat elkészüljön. Mi történt?  A pályázatot a gazdák megnyerték és jött a fennemlített szöveg, - elfogyott a pénz! Nos ezt jobb körökben csalásnak lehet aposztrofálni, mivel az állampolgárok jóhiszeműen befizetik a pénzt és csupán egy értéktelen papír áll a rendelkezésükre, amit jó nagy lendülettel fel tolhatnak ...!!! Tudják kinek kellene ezt feltolni? Azoknak a politikusoknak, akik a magyar népet becsapják, avval a szöveggel, - pályázzunk!!!

Lajosmizsei kisgazdák kijelentjük Isten óvja a pályázók pénzét! A pályázat nem más, mint a korrupció egyik melegágya. Államilag felszólítalak,

- KATINKA jöjj a táncba, de a belépőt te fizesdd !!!!

 
Cikkek

Lakhatási, megélhetési jog

2018-07-11
Adminisztrátor
629
Európai országok alaptörvényei tartalmazzák - a lakhatási és megélhetési jogra kiterjesztett, jelenleg is -hatályba lévő törvényeket. Sajnálatos, Magyarországon igaz papíron minden le van fektetve, de gyakorlatban sántít minden. Lakhatás? Ennek a fogalomnak több példáját ismerjük: saját tulajdonú ingatlan / családi ház/, vagy lakás, bér lakás. És most jönnek tátongó hiányok egyike, az állam, vagy befektetői csoportok által készített, felügyeleti joggal bíró állami ingatlanok. Ezek képeznék a szociális bérlakások kategóriáját. Nyugaton, ez már évtizedek óta működő tendencia, csak Magyarország kormányai felejtették el saját alaptörvényükben megfogalmazottakat. Sürgősen pótolni kell ezt a hiányosságot.Megélhetési jog. Éhező ember társadalmunkban nem lehet,- mondja az alaptörvény. Nos, a 28000 ezer forintos havi megélhetésre utaló összeg magassága nevetséges. A mélyszegénység, látványosan negatív tendenciát mutat. Bizonyos vidéki falvakban, községekben olyan áldatlan állapotok uralkodnak, hogy kíváncsiak lennénk, ha bármelyik kormánytag, csak egy hétre odaköltözne, hogyan érezné magát? A vidékeken élő emberek sokasága az alkoholban látta-látja a megoldást, ami semmi jóra nem vezet. Az élettel kapcsolatos totális kiláthatatlanság, Önök szerint milyen tanácsadó legyen ??? Drog és az alkohol?!Képzeljék el, milyen sorsú gyerekek nőnek fel ezekben a családokban? A magyarországi cigányságtól elvették a munkalehetőséget, arra nincs pénzük, hogy városokban utazzanak és ott munkát keressenek maguknak. Vidéken megszüntették a TSZ. világot, az embereket elnevelték az önálló gondolkodásról és mi van ma, vidéki nyomornegyedek tömkelege. E-közben a politika jó pofizik, holmi segélyekkel rövidlejáratúan "oltja a tüzet", miközben nyugat felé tupírozott jelentéseket küldenek.Magyarországon minden rendben van! Valóban, minden rendben van ??? Az Európai Unió játékosai is megérdemelnek egy misét. Ők sem különbek, mert mindenre kiírnak pályázatokat, csak éppen a munkahely teremtésekre nem. Nehogy termeljen a magyar, mert az azonnal konkurenciát jelent a nyugati tőkével szemben. Játszóterek, játszóterek hátán, aminek faanyagát a szegény emberek rövid időn belül eltüzelik, vas szerkezeteit a méhbe adják. Ez ma a valós vidéki látkép. A kormány napi szintű szajkózása a vidék felemelkedéséről, "KACSA A JAVÁBÓL"!!! De, a sok papírkacsa legalább élő lehetne, hogy a szegény családok maguknak egy jó "kacsaragut" főzhetnének. Magyarországon ismét átvette a szerepét egy régi dallam, aminek címe és velejárója: - SZOMORÚ VASÁRNAP. Építsünk együtt még egy stadiont!!! jeligével a szerző.

Kisgazda gyógyító hatóanyagok

2018-07-02
Adminisztrátor
612
A természet segít, csak oda kell figyelni. Beszéljünk azokról az ősi gyógymódokról, amik az emberiséget a mai napig formába tartják. Felsorolásunkban, kizáróan természetes növényi kultúrákból válogattunk. Ezeknek a növényeknek gyógyító hatásai előttünk hevernek évezredek óta, csak saját hanyagságunk, lustaságunk miatt nem alkalmazzuk. Hibázunk! Ma, mindenki számára elérhető gyümölcsökből egyszerű technológiai alkalmazás után hatékonyan segítséget kapunk több egészségügyi problémánkra. Konkrétumokról fogalmazunk, amit saját tapasztalatok összességéből állítottunk össze. Érrendszeri betegség, meszesedés, magas koleszterin? Erre kitűnő népi gyógymód az alma és a szilva ecet. Napi 1dl.TEÁBAN TÖRTÉNŐ, TÖBB ALKALOMRA ELOSZTOTTAN elfogyasztott folyadék, elsősorban a gyomorban felgyülemlett kórokozókat távolítjuk el. Ez magában azonnali lépés, hogy : - az epe és vesekövek nagyságát csökkenthetjük, azok kialakulását megakadályozzuk, az erezeteink falairól, szívbillentyűnkről a meszesedéseket eltávolítjuk. Az almaecet és a szilva ecet hatására szervezetünkben zsírszövetek oldódnak fel, tehát, hatékony fogyást lehet elérni. Arról nem beszélve, hogy a mozgásszervekre is jótékonyan hat, mivel a meszesedéseket feloldja. Az alma és szilva ecet mikronnyi nagyságrendben felemészti a meszesedést. Beszéljünk a meggyborról. A cigány meggy alkalmas a leghatékonyabban, hogy a belőle készített borral a szívritmus zavarra jótékonyan hathassunk. A meggybor elernyeszti az erezeteket, ezáltal a vérnyomás csökken, a szívritmus zavar helyre áll. A cigány meggy erős színezőagyag tartalma jó hatással van a vörös vértestek alakulására is. Pálinka. Emésztési problémákra, kismértékben orvosság, nagymértékben májzsugor. Allergia. Napi 2dl kecsketej és az allergiás tünetek eltűnnek. Egy kis viccet is megfogalmazva. "A nő" ! Jótékony hatását percekben biztosítja, de mindent csak módjával. A felsorolásunkban csak természetes anyagokat mutatunk be, tehát rajta emberek! Saját egészségünkért nekünk is tenni kell VALAMIT. Ez lebegjen a szemük előtt. Kisgazda gyógymódok mindenkinek jeligével, a szerző.

Lajosmizsei parasztság a tönk szélén

2018-06-22
Adminisztrátor
609
Elkeseredettség, elvégzett munka bér nélkül. Kormányunk szerint a magyar agráriumban minden rendben van. Ennek a véleménynek csak az lehet az oka, hogy az érintett szakembereknek mondottak nem ismerik a termékek előállítására fordított költségeket. Számukra megnyugtató, ha a városi piacokon járva még élelmet látnak, de azok hogyan kerülnek oda, milyen termesztési sorrend, költségek terhelik a magyar parasztság zsebét, arról fogalmuk sincs. Lajosmizsei termelők ebben az évben padlót fognak. Az extrém időjárásnak is köszönhető élelmiszer termékek érésének egybeesése, valamint a kézi munkaerő hiánya, rányomta a bélyegét a gazdaságosnak mondott termelésre. Legyen az szamóca, cseresznye, vagy meggy, ebben az évben ezeknek a termékeknek előállítási költségei sem térülnek meg. Több tonna gyümölcs rohad a fákon,ugyanis kézimunkaerő bér a tavalyi 600 Ft-ról, 800-1000 Ft-ra emelkedett. A munkaerő, majd teljes mértékben Erdélyből van, magyarok nem akarnak dolgozni. A paraszt szemszögéből nézve, a terméknek eladási árában legalább a saját költségének meg kell térülni, a markát tartó NAV- NAK is csurgatni kell valamit, és a termelők családtagjainak is élni kell valamiből. Ez lenne a minimuma, hogy a magyar parasztság tovább termeljen. Egy bizonyos. A kormány az árképzésbe nem akar beleszólni, de egyet akkor is tudomásul kell venni, ha mi abbahagyjuk, Budapesten, Pécset, Miskolcon, Győrben, a többi nagyvárosban élők korgó gyomra elégedetlenséget szít, ami könnyen átbillenhet a pofonok mezejére. MOST AZONNAL, KERESSÉK MEG A LAJOSMIZSEI GAZDÁKAT ÉS SZEMTŐL- SZEMBEN TÁRGYALÁST KELL KÉPEZZEN A JELEN GAZDASÁGI, KERESKEDELMI ANARCHIA. A magyar parasztságnak nem segélyekre, hitelekre van szüksége, hanem tisztességes piacra. A tőlünk vett cseresznye, megy átvételi ára és a kereskedők eszméletlen árképzése közötti összeg nagysága, egyszerűen nem hagyja a vásárlókat mennyiséget venni. Mindenki egy-egy kilót vesz. Befőzni? Egyszerűen képtelenség a 600-800 Ft-os ára tekintettel. Gondolkodjanak és cselekedjenek!!! Lajosmizsei Kisgazdapárt.

Váltakozó korúak egészségállapota

2018-06-14
Adminisztrátor
640
A parlamenti padsorokban ücsörgők munkateljesítésének faktoraihoz viszonyultan, az ott "dolgozóknak", korukra való tekintettel lehet választ kapni. Érdekes felvetés megér egy törkölyt, hogy jobban értsük miről is van szó. Orvosilag kimutatott, az igazi gyümölcspálinka tágítja az ereket, így az agyi kapacitás is fokozható. Azt gondolhatjuk a nemzeti honatyák elutasíthatják az alkoholt, mivel meggondolás nélkül beálltak abba az igazmondók sorába, ami a magyar nemzetet egyre jobban irritálja. Emlékeztetőül, akik nem álltak a sorba: Szocdem Párt, /Petrasovics Anna/, Független Kisgazdapárt / Torgyán József /, MDF, / Csurka István, Keresztény Demokrata Párt, / Gici úr, SZDSZ, MIÉP, JOBBIK, LMP és sorolhatók azok a pártok, akik a süllyesztőbe kerültek, vagy kerülnek. Miért? Most jutottunk el napjaink parlamentjéhez és ott dolgozó váltakozó korúak gondolkodásához. A döntést hozó alkohol mentes befolyástól független gondolata: - felálljak?, megszólaljak, vagy egyáltalán megszólalhatok? , érdemes-e kényes kérdés hatását viselni? , megnyomjam, vagy ne nyomjam? , mi lesz a becsapódás, ha nem nyomom? Ilyen és hasonló kérdések merülhetnek fel a képviselők agyában, de a havi apanázs meggyőzőbb, minthogy belebonyolódjanak a Fidesz- KDNP hálójába. A fentiekben eltakarított pártok véletlenszerűségét a nem sorban állni jelző határozta meg és lám, a " császári had és vezére " egyszemélyes nyertese a csatának. Bíróságok, Ügyészségek, Számvevőszék, Nemzeti Bank, Alkotmánybíróság, Köztársasági elnöki hivatal, a csatasor nyertesei, gyomruk állapotától függetlenül, mert nekik is van családjuk, akiket el kell tartani. Mára csak a meditatív pálinkás reggelre lehet alapozni és a felöntött garattal estére a csillagok is szebben ragyognak. Ez maradt a magyarnak, mert a császár így látja jónak. Tegyük fel a kérdést,- holnapra ki lesz a "SOROS"? Gyuri Bácsi, vagy a népligeti aluljáró WC-s nénije? Ezt döntsék el Önök. Három féldeci magyar gyümölcspálinka nem hazudhat, jeligével a szerző.

Miért nem mondjuk ki az igazat

2018-06-09
Adminisztrátor
610
Egyszerűen érthetetlen, hogy a magyar ember miért ködösít, miért nem meri a véleményét felvállalni, annak hangot adni? Az évek során megtapasztalható, legyen az nemzeti hovatartozás, politikai tény, nemzetgazdálkodási mutató, sportra vonatkozó felvetés, vagy akár Soros György, mindenben ködösítünk. Nem mondjuk ki a valós tényeket, hanem elkezdünk makogni, habogni, félrebeszélni. Kezdjük az elején. Soros esetre vonatkoztatva. Ő Magyarországon született, vallása szerint zsidó ember. Miért nem szabad kimondani - én Magyarországon születtem, sváb család sarjaként, vallásom szerint, római katolikus vagyok. Mi ebben a furcsa? Aki, erre a világra születik, arról nem tehet, hogy milyen származású, vallású lesz. A fogantatásnál dől el minden. A politikai ködösítés, egyenlő a választók becsapásával, megtévesztésével. Vallás és a politika menthetetlenül az emberi hiszékenységre alapoz, amiből eszméletlen jól meg lehet élni, miközben az illetékesek egy szöget nem ütöttek még a falba. Gazdasági mutatókra utaló ködösítő brigádok: Számvevőszék, NAV, Statisztikai hivatal, Magyar Nemzeti Bank, Pénzintézetek stb. A politikai szócsövek: újságok, képi-hangi sugárzók, digitális médiák, stb. Hihetetlen apparátusok, akik a vallási és politikai hatalmak kezében vannak. Sportról pár felvetés. Amennyiben a sportolók, egyesületek és vezetőik, trénerek, annak ellenére, hogy az állami költségvetés terhére próbálkoznak eredményt felmutatni, de sikertelenek, nem kellene a politikának rákérdezni: - nem kellene abbahagyni az eredménytelenséget és elhúzni? A labdarúgásról ne beszéljünk, mert annyira silány, hogy szóra sem érdemes. Megjegyzésként csak annyit: - a jövőre tekintve, labdarúgóknak kellene a nézőknek fizetni, hogy megnézzék a " falábúak " botladozását. Nemzetgazdasági ködösítésről pár szót. Magyarországon nincs infláció. Ne kívánják az illetékesek, hogy a 2016-2017-2018 évek gazdasági mutatóit összehasonlítsuk, a termékárakat az állampolgárok felé felvezessük. Ami megkerülhetetlen tény, az egyházak, politikai pártok ködösítése, félremagyarázása, a magyar társadalmat kevésbé érdekli, saját sorsával nem törődik. Egyet éreznek az emberek, - VALAMI NINCS RENDBEN. ERRŐL A KOCSMÁKBAN HAJLANDÓAK BESZÉLNI, DE OTT IS CSAK SUTTOGVA. A MAGYAR NÉP FÉL ! FÉLTI AZ ÁLLÁSÁT, FÉLTI AZ ÖSSZESZEDET VAGYONKÁJÁT, FÉL A GYEREKEINEK NEVELÉSE MIATT, TEHÁT BE VAN SZ...! Ilyen politizálással, egyházi meggyőzéssel nagyon nehéz egy népet vezeti.El kell hinni, MAGYARORSZÁGON VAGYTOK MAGYAROK, FELEMELT FEJJEL KI KELL ÁLLNI A NEMZETÜNKÉRT. "csók anyu", jeligével a szerző.

Magyarország és Népe, nem játékszer!

2018-02-12
Adminisztrátor
731
Egy érdekes jelenség övezi a magyarság elmúlt 27 évét. Valakik, a magyart saját hazájában, mint másod hegedűst kezelik, elfelejtve: MI VAGYUNK ITTHON ! Minden ember arra törekszik, hogy családjának otthont teremtsen, biztonságba tudja a megtermelt javait és hű legyen szülőföldjéhez. Idáig ez működni is látszott, de a liberalizmus gondolatának imádói, elveikhez hűen, most szétverik az ezer éves Magyarországot. Feltehetően, többük járt már Bajorországban és láthatták miként élnek ott az emberek. Konzervatív jellegű házakban laknak, gyönyörű keresztényi falfestmények díszítik az épületek falait. Templomaikban elhangzott misék tartalmában, a jó, a szeretett, valamint, az Isten, Haza,Család örökkévalóságáról beszél a plébános. Hétvégenként, az istentiszteletek általi lélekápolás a bajorokban élteti a konzervatív eszméket és tudatosítja bennük: van hazánk, van otthonunk. Sajnos a magyar emberek többsége félrevezetetten látja a világot, amiknek hatásait a liberálisok kitűnően kihasználnak és befolyásukkal megtévesztik még a tisztán látókat is. Mindent megmagyaráznak, ha kell megtámadtatásuk esetén viselkedésükben agresszívak, magukat Istennek ábrázolják.

Egyoldalú szerződések

2018-02-11
Adminisztrátor
734
Nagyon sok esetben előfordult, hogy a magyar állampolgárok által,- két fél között - megkötött szerződéseket a bankok, multik, cégek, állam "BÁCSI",egyszerűen önhatalmúan és egyoldalúan kötik meg, vagy módosítják. A szerződést megkötő fél, többnyire, - egyszerű állampolgár, - a szerződés módosításról csak utólag szembesül, tehát, még esélye sincs 15-30 napos fellebbezési határidőn belül válaszolni. Ezt nevezzük egyoldalú szerződés módosításnak.Így kötött szerződést, a törvény elmarasztalja, semmisnek nyilvánítja. Nagyon sajnálatos, hogy a nagy cégek: telefontársaságok, média közlő cégek, pénzintézetek, állami közigazgatási társaságok, stb. tudják, hogy a magyar ember gyengéje, a szerződések apró betűivel írottak el nem olvasása és éppen ezért a szerződés kötéskor, a terméket eladó, vevőt nem világosítja fel alaposan, elhallgatja a részletekben megbúvó buktatókat.

Magyarok ÉTLAPJA

2018-02-08
Adminisztrátor
798
Ígéretünknek híven, a Kisgazdák Étlapja helyett, a Magyarok Étlapja megnevezést adtuk a következő írásnak, de meg kell említeni, hogy ehhez képfelvétel is párosul. Sikerült egy 2X2 méteres kis konyhában elkészíteni olyan magyaros ételeket, amik fémjelzik népünk étkezési kultúráját. Ehhez szorosan kötődődnek disznótoros készítményeket. A kenyérsütést is megmutattuk. Sokakban felvetődik a kérdés,: valóban lehet otthon a sütőben kenyeret sütni? Igen, lehet és ha valóban csak egy picit odafigyelőbben élünk, az első lépés, - mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma - a tartósítószer nélküli táplálkozáshoz vezető út.Tekintsék meg,kattintsanak "A" https://www.youtube.com Hagyományos magyar koszt, vagy műétel re.

"Kisgazdák Étlapja" II.

2018-02-05
Adminisztrátor
740
Tisztelt Magyar Honfitársaink! Rögtön az elején bocsánatot kell kérnünk a "Kisgazdák Étlapja" megnevezés miatt, mert amit ételeknek felsoroltunk,azok meghatározására " Magyarok Étlapja" címet kellett volna adni. Ez bizonyosan helytállóbb, mivel 10 millió magyar fogyasztja ezeket az ételeket. Bennünk csak az a kérdés merült fel, nehogy az emberek félreértelmezzék az étlap fogalmát, bizonyos politikai töltöttségű, torkokon lenyomott politikai maszlaggal. Ezért tartjuk jobbnak, ha vállaljuk a felelősséget és továbbiakban is a kisgazdák nevével jelenítjük meg az írásokat. Ígéretünkhöz híven, az első videó felvétel elkészült, amit hamarosan a youtube oldalakon, valamint a kisgazdapart.com oldalon is megtekinthetnek.

"KISGAZDÁK ÉTLAPJA"

2018-02-03
Adminisztrátor
758
Ígéretünkhöz híven a mai nappal kezdetét veszi egy kisgazda programsorozat, ami az EGÉSZSÉGES MAGYARORSZÁG egyik részét, az egészséges táplálkozást mutatja be. A mai rohanó világunk a háziasszonyoktól elvette a lehetőséget, hogy a legnagyobb erényüket, a főzés tudományát a családjuknak bizonyítsák és egyben a gyerekeiknek továbbadják a magyar ízvilág tradícióit. Sok esetben a magyar konyha szegényesnek tűnik, de éppen ez által az emberi szervezethez kímélő volt. A európai népeknek a legfontosabb táplálékuk a MINDEN NAPI KENYERÜK. Mai nappal elsőnek, a házilag készített kenyérkészítést vesszük fel videóra, amit később a yuetube filmjei között megtalálnak, "KISGAZDÁK ÉTLAPJA" címen,de mi a saját weboldalunkon is elérhetővé tesszük. A mai felvételek között készül még:

Üdvözöljük oldalunkon!

SZERETNE ÖN VALÓDI FÜGGETLEN ÖNKORMÁNYZATOT ?
Eddigi szavazatok: 205 db

Hírdetések

Mai látogatók: 3
Összesen: 9007
A Független Kisgazdapárt nem több, mint a magyar parasztság és a magyar kis- és középvállalkozások érdekképviselete. Ön kire számíthat Engelmann Józsefen kívül?
FKGP, párt, Kisgazdapárt, parasztság, érdekvédelem, Jobb Magyarország!
© 2017. Kisgazdák Lajosmizse