Üdvözöljük oldalunkon!

Hírdetések

Mai látogatók: 2
Összesen: 8570

Értékteremtéssel a világ megmentésére

2022-12-25
Adminisztrátor
35
Felsőbbrendűséget magukévá tudóknak, egyszerű átlagembereknek, vallásukban megrendíthetetleneknek, ateistáknak osztom meg ezt a gondolatot.
SEMMILYEN ESZME, NEM KEREKEDHET FELÜL AZ EMBERI ÉLET FELETT.

EZEN A CSODÁLATOS BOLYGÓN, ÉVMILLIÓK ALATT JÖTT LÉTRE, HOGY AZ EMBERISÉG SZELLEMI KAPACITÁSÁVAL, MA VALÓBAN ELJUTHATNA EGY VÁGYOTT PARADICSOMBA.
EVVEL SZEMBEN BIZONYOS TÁRSADALMI OSZTÁLYOK OLYAN FOGALMAKAT FOGALMAZTAK MEG MAGUK ÉS ÉRDEKKÖRÜK SZÁMÁRA -MAJD HATALMUK ÁLTAL AZT TÖRVÉNYESÍTVE - AMI KEMÉNY OSZTÁLYKÜLÖNBSÉGEKET TEREMTETT EZEN A BOLYGÓN,MINDEN BAJ OKOZÓJAKÉNT.
FIGYELEM ! 
Gondolatomban nem AZ emberi egyenlőségről kívánok papolni,hanem olyan társadalmi felépítésről, ahol minden embernek saját igénye szerint alakulhat az élete. Közismert, az ember nem más,mint egy rövidlejáratú szerződésben egzisztáló bolygó megtűrt.
Annak tudatában kellene pozitív beállítottsággal egymáshoz közelítenünk és az életünk minden pillanatában, jó lélekkel belakni ezt a bolygót.
Kötelezőnek érzem, hogy a felvilágosultsághoz pár szóban reflektáljak. Mik azok az idáigi megosztó fogalmak, amik az osztálykülönbségért felelősök ? - megosztó,érdekek Sokirányú gondolatai, szegénység és gazdagság, státusz őrület, vallási - politikai elvakultság, nem utolsósorban egoizmussal elért személyi kultusz. Itt kezdődik az igazi aggály, mert a csoportokban tömörültek, képesek bizonyos karizmatikus embernek, befolyást osztónak vakon hinni, legyen az vallás, politika, stb. 
A fentiekben felsoroltak felülbírálták az emberi életet és hatalmukat milliók halálán át elérve tartották fenn. A földi történelem bebizonyította, minden rendszer sérülékeny, múlandó. Önök szerint, mikor jön el az a perc, amikor az emberiség valóban átgondolja, - HOGYAN TOVÁBB ? 
MILYEN ÉRTÉKRENDEKET KÍVÁN KÖVETNI,HOGY TOVÁBB FENNMARADHASSON.

NEM CSODÁLATOS. AZ EMBERI EGYENLŐSÉG, MIÉRT ÉPPEN A HALDOKLÓ ÁGYÁNÁL MERÜL FEL? KÁDÁR JÁNOS HALÁLOS ÁGYÁHOZ, MIÉRT HÍVATOTT PAPOT ÉS FOHÁSZKODOTT ISTENHEZ ?
A VILÁG ÖSSZES FELSŐBBRENDŰJE, ÉLETE UTOLSÓ PILLANATÁBAN MIÉRT ÉPPEN ISTENT VÁLASZTJA TÁRSÁNAK ?
A HALÁL BEÁLLTA ELŐTTI MÁSODPERCBEN, HOGYAN TŰNNEK EL AZ IDEOLÓGIÁK, FELSŐBBRENDŰEK EXTRÉM BEÁLLÍTOTTSÁGAIK ?
 
MIÉRT NINCS ZSIDÓ, KERESZTÉNY ELLENTÉT?

HOVÁ VELED MÓZES, JÉZUS, MOHAMED ?
MIKÉNTLÉTEZIK, HOGY AZ ELMÚLÁS UTÁN FENNMARADT CSONTJAINK, AKÁR KÖZÖS SÍRBAN MEGTŰRIK EGYMÁST ?

MINDEN ESETRE ITT AZ UTOLSÓ ÓRÁNK, HOGY KÖZÖS MEGEGYEZÉSBEN TÜNTESSÜK EL AZ OSZTÁLYKÜLÖNBSÉGET. MINDEN EMBERNEK ADJUK MEG A MÉLTÁNYOS ÉLETHEZ VALÓ JOGOT: istenben való hitet,békében élhető hazát, boldog családot.
ENNÉL TÖBBET NE KÍVÁNJUNK, MERT AZ CSAK SZEMFÉNYVESZTÉSBEN VEZETŐ ÚT. NE AKARJUK !!!

BÉKÉS, ÁLDOTT, EGÉSZSÉGBEN GAZDAG KARÁCSONYT ÉS ÉLHETŐBB ÚJESZTENDŐT KÍVÁN ÖNÖKNEK A FÜGGETLEN KISGAZDA-, FÖLDMUNKÁS - ÉS POLGÁRI PÁRT, VALAMINT ENGELMANN JÓZSEF   

Üdvözöljük oldalunkon!

Hírdetések

Mai látogatók: 2
Összesen: 8570
A Független Kisgazdapárt nem több, mint a magyar parasztság és a magyar kis- és középvállalkozások érdekképviselete. Ön kire számíthat Engelmann Józsefen kívül?
FKGP, párt, Kisgazdapárt, parasztság, érdekvédelem, Jobb Magyarország!
© 2017. Kisgazdák Lajosmizse