Üdvözöljük oldalunkon!

SZERETNE ÖN VALÓDI FÜGGETLEN ÖNKORMÁNYZATOT ?
Eddigi szavazatok: 213 db

Hírdetések

Összes látogató: 19522

Deffekt a kereskedelemben

2018-01-31
Adminisztrátor
589
Még mindig 1989 elején járunk. Német barátom Herr Georg Brandeis a mainzi egyetemi város élelmezésnek volt a főnöke. Egy beszélgetés során barátom felvetette. - Josef mi lenne, ha elmennél Magyarországra és utánanéznél, milyen lehetőség van félsertés, valamint egészben csomagolt vágott csirke németországi beszállításra. Csak a mi egyetemünk konyhája több tonna árút dolgozik fel éves szinten, de ha működne az üzlet, becsatlakoztatnánk a többi egyetemi várost is. Herr Georg Brandeis ismerte a többi egyetemek élelmezési főnökeit, tehát valóban nagy lehetőség volt a magyar árúval a német piacba betörni. Sajnos amikor komolyra fordult az eset, már megint akadályokba ütközött, ugyanis a baromfi magyarországi ágazat a Hungavis külkereskedelmi céghez tartozott. Ennek hallatán a hideg veríték is átszaladt rajtam, mert tudtam kik ülnek ott. Az érdemi tárgyalást el sem tudtuk kezdeni, annak ellenére, hogy elmondtam miről is lenne szó. Ezek a "talpig becsületes" urak, elküldtek, hogy menjek a Budafoki baromfi feldolgozó üzembe és keresem fel X elvtársat, aki az ágazat kereskedelmi osztályvezetője. Oda mentem, de megtörtént a meglepetés, ugyanis evvel az úrral már egyszer megpróbáltam más ügyben tárgyalni. Én ezt az embert valójában el is felejtettem, de Ő engem nem! Még a nevemet is tudta. A történet pikantériája, megérkeztem, gk. val behajtottam a parkolóig.Na, de az udvaron  ki jön velem szembe? Egy fehér köpenyes, nyakkendős úr, aki felém kiáltozik:  - Engelmannkám vegye tudomásul, nincs alku, nincs alku, mert az orosz 860 dollárt fizet a csirkéért tonnánként. Közelebb érve kezet fogtunk, nekem csak halványan jött be ennek az embernek az arca, de megkérdeztem. - ön a kereskedelmi osztály vezetője ? Igen, volt a válasz. Annak ellenére az egyén : - jöjjön be, majd az igazgatónak, személyem jelenlétében mondja el sóhaját. Leültünk és elmondtam az uraknak, éves szinten hány tonna egészben hagyott vágott csirkére lenne szükségem. Ők ismételték az udvaron elmondottakat, amiből azt a következtetést vontam le, ezektől ugyan nem kapok egy darab vágott csirkét sem. A magyar parasztság ugyanis nem tudott annyit beszállítani,amennyit az orosz ne vett volna meg. Én igaz árban többet fizettem volna és valutával. Ez sem hatotta meg az urakat, főleg, amikor elmondtam nekik az árúval kapcsolatos elvárásom. Nekem mélyhűtött, kartondobozokban csomagolt, zsírpapírral soronként elválasztott, 800 g-os, 900 g-os és 1000g-os szeparáltan dobozolt árú kellett volna. Ezért 900 dollárt tudtam volna fizetni / tonna. Ez sem érdekelte Őket, de az nagyon, milyen marhaságról beszélek , amikor a súly különbséges kiszerelést kértem. Kénytelen voltam őket felvilágosítani,: képzeljék el, ha maguk egymással szemben ebédelnek egy kantinban, az egyikük tányérán egy 800g-os csirkének a grillezett fele látható, a másik embernek a tányérán egy 1000g-os csirkének a fel. Mindketten egyenlő összeget fizettek az ebédért, de az egyikük 100g-mal nagyobbat kap, mekkora botrányt csinál? Szegény szakácsoknak nincs arra idejük, hogy az össze vissza csomagolt csirkéket egyenként méricsgéljék. A két ember meg a titkárnő, nagyon meglepődtek és azonnal egyöntetűen az arcomba vágták, : na, mi  tudtuk, hogy maga mindenféle marhasággal jön elő. Tudja mit, az orosznak minden szart eladunk, akkor azért a 40 dollárért nem képzeli, hogy ilyen plusz munkát veszünk a nyakunkba. Evvel a zárszóval befejeződött az üzletkötés. Felhívtam Herr Georg Brandeist és elmondtam milyen módon bántak velem , mire Ő. - hagydd ezeket a fenébe, egyék meg a csirkéjüket az orosz haverjaikkal együtt. A félsertéssel hasonlóképpen jártam, tehát a gyereknemzésre szakosodott hűtőszekrényem tartalma iszonyatosan tele volt. Én akkor megfogadtam, a magyarokkal semmilyen üzletet nem kötök. Ilyen öntelt, beképzelt, szakmájukhoz nem értő emberekkel az életemben nem találkoztam. Németországi kereskedelmi beiskolázásom időtartamában mást nem tanultunk, csak a szavahihetőséget, pontosságot, udvariasságot és némi jogot, hogy tisztában legyünk egy szerződés megkötéséről. Egy véletlen szerű próbálkozást még tettem a szegedi konzervgyár által gyártott termékekre, de amit az igazgató a magyar paraszttal kapcsolatosan elmondott és ami miatt képtelenek egész termékkel a piacon megjelenni, megdöbbentő volt. Röviden, megmutatta a bemutató termük tartalmát,és feltette a kérdést, : - Engelmann úr Ön milyen termékeket lát ??? Én, : - a hét törpés etikettel feltüntetett vágott árút, 072-es üvegekben. Ezt látom a németországi áruházak polcain is. Így van. Mi azért gyártunk vágott árút, mert abban minden belefér. Az Ön elvárását, itt és most képtelenség teljesíteni. Ehhez hogy elérjük 50 év kell.
Tisztelt Olvasóink, Magyar Honfitársaink!
Ezekből az írásokból kiderül milyen károkat okozott a fejekben a szocializmusnak mondott diktatúra, amit egyes elvtársak piszok jól kihasználtak. A  SZÉGYEN,  HOGY  JÖTT  AZ  1990-ES   A"  NAGY  KAPITALISTA  FORRADALOM " DE  AZ  ELVTÁRSAK  MARADTAK.  MA  IS  ŐK  ÓLÁLKODNAK,   FELÜGYELNEK,  ÉS VISZIK  A  NAGY  DOHÁNYT.
Többen megkérdezték tőlem: - Józsi minek jöttetek haza? Úgy határoztunk feleségemmel, nekünk ebben az országban van rendszerváltó feladatunk és addig nem nyugszunk, ameddig közösen a FÜGGETLEN  KISGAZDA-,  FÖLDMUNKÁS - ÉS POLGÁRI  PÁRTTAL KARÖLTVE  NEM  HAJTJUK  VÉGHEZ  A VALÓDI  RENDSZERVÁLTÁST  HAZÁNKBAN.
A felelősöket bírósági úton kell vizsgálni és ha bizonyított nemzetellenes cselekedetük, meg kell kapják az érdemelt büntetésüket.
Akik jogtalan haszonszerzésből, adózatlanul jutottak milliárdokhoz, fel kell Őket kérni, fizessék vissza az államkasszába a tisztességtelen vagyont. Ebben a formában humánusan járunk el, de aki ezt nem teszi, vizsgálni kell.  ERRE  SZAKOSODOTT  KOMMANDÓT  KELL  LÉTREHOZNI  ÉS  EGY FÜGGETLEN  ÜGYÉSZSÉG  ÉS  BÍRÓSÁG  ÁLTAL KELL  VIZSGÁLATOT  LEFOLYTATNI.

RENDBE KELL HOZNI ORSZÁGUNK NEMZETKÖZI MEGÍTÉLÉSÉT, ÉS  A MAGYAR  NÉPNEK VISSZA KELL ADNI  A HITÉT,

ITTHON VAGYTOK, EZ A HAZÁTOK, ITT ÉLNETEK, HALNOTOK KELL !!!

Bort Búzát Békességet  kíván Önöknek a Független Kisgazda-,Földmunkás -és Polgári Párt és Engelmann József
sorozatunk véget ért, köszönettel a szerkesztő.

Üdvözöljük oldalunkon!

SZERETNE ÖN VALÓDI FÜGGETLEN ÖNKORMÁNYZATOT ?
Eddigi szavazatok: 213 db

Hírdetések

Mai látogatók: 3
Összesen: 9007
A Független Kisgazdapárt nem több, mint a magyar parasztság és a magyar kis- és középvállalkozások érdekképviselete. Ön kire számíthat Engelmann Józsefen kívül?
FKGP, párt, Kisgazdapárt, parasztság, érdekvédelem, Jobb Magyarország!
© 2017. Kisgazdák Lajosmizse